Az otthon újrateremtése (Olvasólámpa)

Ha az Ojtoz völgye a hadak útján (A Kárpátok délkeleti átjárójának régi és új keletű históriája) egyetlen tájegységre, a címben is kiugratott Ojtoz völgyére koncentrál, és kis formákból (töredékes, egymást folytató, megsokszorozó, kiegészítő történetekből) teremt túlzás nélkül állíthatóan nyitott művet, s ha a Szőttesünkben török minták — hazai és keleti háztűznézőben törökországi kapcsolatainkról szól Rodostó kapcsán, s ez is nyitott mű, szinte követeli a folytatást, mintegy tovább írva önmagát a kannibál időben, a harmadik kötet, Frigyre lépni a szülőfölddel (az összetartozás tudatrezdülése)* a szerző utóbbi esztendőkben lapunkban és a Gondola internetes portálon közölt publicisztikáiból válogat…

Ha az Ojtoz-könyvben egy tájegység zimankós története, míg a törökországi útirajzokban a tőlünk sokban eltérő, de ránk mégis figyelő török világ tárul fel, a kötetek írásaival azonos időszakban keletkezett publicisztikában Sylvester az otthon újrateremtésére tesz kísérletet, dacosan, vonzón, sokszor felejthetetlenül.

Milyen a világ, amelyben élnünk adatik?

Mi változott az 1989-es fordulat óta, s mi nem?

Hogyan alakul a székelység sorsa, milyenek jövőbeli esélyei, megvalósulhat-e a sokszor hangoztatott autonómia, ami cselekvő embertípust tételez — ezeket s a tájaink történetéből fájdalmas módon sokszor hiányzó polgárt és a polgárosodás esélyeit járja körül.

Milyen a hazai politika az egyik ,,örökös", ,,mosolygó" elnök szerint ,,eredeti demokráciánkban"? Sylvester két előbbi könyve és egész pályafutása alapján nem meglepetés, a cselekvésre szavaz, a cselekvő embertípust részesíti előnyben, mivel feltételezései szerint — és ebbéli igazát ugyan ki vitathatná? — nekünk senki a galambokat meg nem süti, a gesztenyét ki nem kaparja. Galamb, balkáni gerle van elég, de zordabb viszonyaink között csak vadgesztenye terem. Ezért csodára várni felesleges, eszményeink gyakorlatba ültetéséért igenis, tenni kell. Ezért Sylvester önmeghatározó metaforáján belül maradva ,,frigyre lép a szülőfölddel", s odaáll minden akció, cselekvési program mellé, amely nagykorúsodásunk jeleként a leghaloványabb esélyt nyújthatja önállósodásunkra.

Két ország, Románia és Magyarország elmúlt éveinek krónikája is a könyv, a kelet-közép-európai eseménykerengőből azokat a momentumokat választja ki, amelyek jelzik, elromlott valami, vagy azt, hogy valami változik. Kényes egyensúly állapotában lebeg a sorsunk, akár Korond fölött a homály, ábrándok gyúlnak ki és enyésznek el. De nem kell hagyni elenyészni őket. Ezért is annyi a kötet írásaiban a monomániás, erőteljes önismétlés. Sylvester pajzzsal és dárdával vív vélt és valóságos igazáért, minden kezdeményezés mellé odaáll, ha olyanok olvasnák könyvét, akik önhibájukon kívül átaludták volna az elmúlt évtizedet, szűkebb pátriánk történetét is rekonstruálhatják belőle.

Igen, ilyenek voltunk ezekben a bátorító emlékezetű években, ez és ez történt meg velünk, jó esetben — Sylvester érzékeny membránként reagál ezekre a ,,jó esetekre" — mi magunk történtünk, miközben körülöttünk zajlott a végeérhetetlen vágta a futóhomokon — hogy ezzel a bizarr képpel érzékeltessük a politika romániai és magyarországi változatait —, s egy közösség mintha magához tért volna évtizedekig tartó félálmából, lassan felfedezte önmagát, s a kollektív többes szám első személyen túl az egyes szám első személy magabiztosságát is terveiben és kijelentéseiben. Sok a kötetben az emlékező jellegű, vallomásos írás is, ezek a szerző művelődési életben, színházban töltött éveinek bizarr eseményeit felidézve visszamenőleg is hitelesíthetik sokszor, sokféleképpen megfogalmazott programját a szabadságról. Amely Sylvester publicisztikai írásaiban nem elvont eszme, hanem igenis: elérhető, kiharcolható állapot.