Vége a magyar függetlenségnek? (Határhelyzetek)

Ezt a megdöbbentő szöveget Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere idézi, és a Népszabadság on-line kiadásában e tárgykörben közölt írását Vége a magyar függetlenségnek? kérdéssel az e-mail körének is szétküldte.

Magyarország szuverenitása 1945. március 15-én szűnt meg, és 1991-ben állt teljes mértékben helyre, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot. Éppen Jeszenszky Géza külügyminisztersége idején. A folyamat korábbi — Orbán Viktor kiállása, a korszak plakátművészetének remeke, a Ruszkik, haza! széles körben ismeretes, és nem véletlen, hogy a testét-lelkét ide-oda riszáló jelenlegi kormányzat nem szívesen emlékszik ezekre, a magyar nép történelmi feltápászkodásában annyira jelentős mozzanatokra.

Egyébként nagyjából a mai és az akkori külpolitikai helyzet és belpolitikai irányultság közötti különbség itt érhető tetten. A magyar kezdeményezésre felbomlott Varsói Szerződés (1991. július 1.), az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozás (1999. március 12.) Magyarországnak a keleti tömbtől való végleges politikai elszakadását, a teljes függetlenséget biztosította. Az más kérdés, hogy éppen a mai, csapnivalóan rossz gazdaságpolitika miatt Magyarország kilencven százaléknál magasabb arányban ,,oroszgáz-függő", s az otthoni, az Apró-örökségben táncikáló bűvész az alternatív gázvezetékek megépítése kapcsán is ide-oda sasszézik, miközben az alternatív energiaforrások feltárásában és kihasználásában a szomszédos Ausztriához képest például olyan messzire áll, mint (politikai értelemben) Tbiliszi Moszkvától.

Az ország végkiárusításában jeleskedő kormányzattal van dolgunk — gondoljunk csak az oroszok kezére játszott és napjainkban tetőző Malév-botrányra s a többiekre.

A magyar függőség nem egyenlő a gáz- és olajfüggéssel. A folyók felső folyása miatt például függő és gyakran kiszolgáltatott viszonyban van az ország a szomszéd államokkal, de ettől politikai és diplomáciai értelemben még független lehetne, ha ebben a kérdéskörben is nem tapasztalhatnók az önfeladást.

A külpolitikai visszarendeződésnek ez a köpönyegforgató bajnoka nemcsak a gazdasági katasztrófa felé sodorja ezt a kiszolgáltatott országot, hanem a külpolitikát is elkótyavetyéli, a függetlenségéért a történelem során annyi véráldozatot hozott magyarságot megalázva újra politikai szolgasorba taszítja, s az aprói politikai örökséget így kamatoztatja.

Egyetlen biztató jel, hogy a kormányfővel szembeszóló véleményeket már a Népszabadság is közli.