Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 30., kedd: Máról holnapra A legyőzhetetlen polipMiközben Románia elnöke a parlamentben a kormányt ostorozva, s újra mentőkötelet dobva a Nagyrománia Pártnak, mint elnöksége nagy, talán legnagyobb eredményét emlegeti a korrupció elleni hősi harcot, meglepetést és döbbenetet kelthet az ugyanebben az időszakban nyilvánosságra kerülő Transparency International-féle felmérés, amely szerint Románia az Európai Unió második legkorruptabb állama. Az úgynevezett korrupciós indexet tekintélyes nemzetközi szakértők és független intézmények véleménye alakítja. Idén az unió legkorruptabb állama Bulgária, s utána közvetlenül az elnök által sikeres korrupció elleni harcba merülő Románia következik. Eredménynek csupán azt könyvelhetjük el, hogy az évek óta sereghajtó Románia egyet mégiscsak lépett előre a listán, megelőzve déli szomszédját. A Transparency International különben a világ 179 országát vizsgálja: Románia egyébként a hetvenedik ezen a listán, Bulgária a hetvenkettedik, Magyarország pedig a negyvenhetedik, Malajziával, Costa Ricával, Jordániával, a Zöld foki-szigetekkel állnak holtversenyben, ami a magyar korrupció mértékéről és az országban uralgó viszonyokról is sokat elárul. A felmérés szerint a két legkorruptabb ország Irak és Szomália, a kevésbé korruptak listáját pedig Dánia, Svédország és Új-Zéland vezeti. Térségünkből Szlovénia a huszonhatodik, Észtország a huszonhetedik, Csehország a negyvenötödik, Szlovákia az ötvenkettedik, Lengyelország pedig az ötvennyolcadik a listán. A jelentés szerint mind a gazdagabb, mind a szegényebb országokban erőteljesebb intézkedésekre van szükség a hálószerűen terjedő, s a gazdasági és politikai életben egyaránt tért hódító korrupció leküzdéséért. A fejlett országokban a külföldi megvesztegetések uralta gazdasági korrupció a jellemző, amelyet ― a felmérés szerint ― a pénzpiaci tevékenység laza felügyelete is felerősít. A szegényebb országokban ― mint Románia is ― elsősorban az igazságszolgáltatás nem elégséges, nem elég szigorú, nem elég ,,elszánt" tevékenysége segíti a korrupciót. S nem elégséges legtöbb esetben a parlamenti ellenőrzés sem. Románia esetében elsősorban itt van a kutya elásva, s időbe telik, amíg felszínre kerül. Az unió régóta követeli a román igazságügy függetlenedését, létrejött a bizonyos eredményeket mégiscsak felmutató korrupcióellenes ügyészség, néhány nagykutya, gazdasági mogulok, politikusok (képviselők, szenátorok, miniszterek, államtitkárok, prefektusok) is vád alá kerültek, ügyeik viszont rendszerint elakadtak, ítélni senkit nem ítéltek el, a parlament legtöbb esetben nemhogy segítette volna a korrupcióellenes ügyészség munkáját, hanem minden rendelkezésére álló eszközzel gátolta azt. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 677Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||