Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 2., csütörtök: Közélet Nem tetszik az emlékmű (Barót)![]() Barót Város Tanácsa úgy döntött, az 1956-os eseményeknek emléket állító szobor ügyében csak a következő önkormányzati ülésen határoz. A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság már az év elején kezdeményezte az emlékműállítást, de eddig nem sikerült céljukat elérniük. A tanácskozáson senki sem helyeselte, hogy a katolikus templom előtt álljon a szobor, s többen is jelezték, nem tetszik nekik a műalkotás. Nem is úgy emlegették, mint emlékművet, hanem csak a ,,a kő"-ről beszéltek. Nagy István polgármester elmondta: amikor az év elején a Volt Politikai Foglyok Szervezete részéről megkeresték, támogatta elképzelésüket, segített a megfelelő követ beszerezni, majd készítőjének, Éltes Barna szobrásznak szállást is biztosított, most viszont némileg csalódott. ,,Az elkészített mű nem azonos azzal, amit az év elején bemutattak — akkor a talapzaton egy lyukas, de büszkén lengő lobogó állt —, ezért úgy érzem, kész tények előtt állunk: csak akkor lesz, amit október 23-án lelepleznünk, ha elfogadjuk a már elkészültet" — nyilatkozta Nagy István. A képviselők úgy döntöttek, a napokban közösen bejárják a várost, s keresnek az emlékmű számára tisztes helyet. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 772Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
