Gabinéni és gróf Teleki Pál

Ha például alámerülünk a Hódmezővásárhely környéki tanyavilágban, mondjuk, Székkutasra megyünk, miként ez év tavaszán ez meg is történt, s a Rákosi-korszakban halára ítélt ellenállók után érdeklődünk, akiknek emlékére a mi háromszéki Balázs Antink faragott kopjafát, Gabinéni a mártírhalált haltak egykori szegedi börtöntársával olyan természetes szájtartású párbeszédet rögtönöz, hogy a jelen lévő újságírónak csak a magnószalagja ,,jár", száját akár ki sem kell nyitnia, annyira életszerűen és precíz pontossággal bontják ki a témát. Ha pedig a szomszédos Sóshalom másfél száz éves olvasókörének vagyunk a vendégei, Gabinéni helyi és Kárpát-medencei művelődéstörténeti jártassága mindenkit elbűvöl.

De mindennek a csúcspontja az, amikor Gabinéni saját lakásába invitálja a messziről érkezett vagy a közeli vendégeket, s beülteti őket abba a díványba, amelyben valaha Erdélyben, Aranyostordán a Weres-házban Gabinéni felmenői között maga Jókai Mór is megpihent. A vendég csak kapkodja a fejét a hatalmas eszmei, ipartörténeti és művészi értékű antik bútorok, a képek, festmények között, mert Gabinénivel képzeletben útra kell kelnie az erdélyi tájakra, az itt említett Tordán túl Székelyföldre, a Benczédiek szülőfalujába, máshová, ahol akkora rokonság gyűl össze, hogy a falusi portán alig férnek, és a fotómasina lencséje is alig tudja befogni ezt a tömeget. De eljutnak az erdélyi látogatások idején a rokonok rokonaihoz és ezek atyafiságához is, mert valamiről és valamiképpen mi, erdélyi magyarok szegről-végről rokonok vagyunk. Ilyen ez az erdélyi föld. És mindenhová ajándékot, segélyt, jó szót, a mi kedves színeinkből varrt koronás zászlót kell vinni, mert Gabinéni jó-veje, dr. Berényi annyiféle segélyszolgálatnak a tagja meg vezetője, hogy fel se tudnók sorolni.

És mindezt a hódmezővásárhelyi, Jókai utcai patinás polgári házban lehet fokozni, mert Gabinéni más irányba vág kedves szavaival utat. Előveszi azt az Emlékkönyvet, amelyet a két világháború között Három kívánság címmel nyitottak a vendégek számára. Száz és száz oldalt számolhat össze a vendég, amíg a maga helyét felleli, s Gabinéni biztatására a házban megfordult egykori vendégek kilététől, a magyar kultúráért és a magyarságért vállalt szerepétől megilletődve a nevét be bátorkodik ezek után a nagyságok után firkantani, s ezzel mintha elkötelezné magát, hogy szerénysége is, amennyi tőle jó szándékból, tudásból kitelik, ne csak a papíron, hanem az életben-közéletben folytassa azt, amit jó eleink elkezdtek.

Nekem még járt a kezemben ez a Háromkívánságos Emlékkönyv Kratochwill Károly ezredes, az első világégés utolsó napjaiban általa összehozott és Erdély védelmére kelt Székely Hadosztály kapcsán. Most a Kratochwill ezredes művét más eszközökkel folytató és tragikus sorsra jutott Teleki Pál bejegyzésénél rebben meg a szemem. A kiváló magyar államférfiról és tudósról magam is többször írtam. Részt vettem helybeliek, messziről érkezettek társaságában, magyarokkal és lengyelekkel együtt a Budapestről száműzött balatonboglári egész alakos Teleki-szobor avatásán.

Gabinéninek mindehhez van szava, hisz családja vendéglátója volt a szép emlékezetű magyar miniszterelnöknek. Íme Bartók Béla és Teleki Pál bejegyzése a Háromkívánságos könyvbe:

Három időszerű kívánság 1938 májusában: szabadulást a németek világnézeti, gazdasági, kulturális befolyásától!

Nem tudok pont 3 kívánságot konkretizálni, főleg egyforma értékűt — hisz az ember sok mindent kíván, bár öregségére szerényebb lesz —, és a mellé a kívánság mellé, hogy Erdély ismét magyar legyen, nem is szeretnék másokat állítani.