Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 9., csütörtök: Faluvilág Dálnok jól indult![]() Iskolája egyike azoknak, melyeket a magyar állam építtetett az ország ezredéves fennállásnak emlékére. Avatóünnepségére leutazott Budapestről Csánky Viktor akkori oktatás- és művelődésügyi miniszter, s az ünnepségen saját költeményét szavalta Szabó Jenő, Szabó Dezső író testvérbátyja, aki akkor barátosi református lelkipásztor volt. Azóta sok víz lefolyt a Falupatakán, számtalan változás követte egymást az iskola életében, de a gyereklétszám és az épület feljavítása volt mindig a legnagyobb gond. Az utóbbi években kezdődött megújulás jegyében a kis intézmény nevet is kapott, felvette a község jeles szülötte, az ismert bizantinológus, Darkó Jenő nevét. Nincs jobb hír egy iskola számára, mint az, ha növekszik a tanulók száma. Szabó József igazgatótól tudjuk, hogy tavalyhoz képest többen tanulnak az iskolában, s az óvodába is 33 gyerek jár. Az elemi tagozaton csak a harmadik és a negyedik osztály működik összevonva, a felsőn a hetedik és a nyolcadik osztály. Új tanerők is érkeztek, mind szakképzettek: új óvónő Péli Noémi, a román nyelvet és irodalmat Jancsó Lajos, a történelmet Ilyés Botond, az idegen nyelvet Jancsó Erika tanítja. A dálnokiaknak két testvériskolájuk is van. Szeptember elején a magyarországi Noszvaj testvértelepülésre látogattak el, ennek iskolájával is a nagyon hatékonynak tűnő csereüdültetés terén szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.
A pedagógusközösség és az önkormányzat másik gondja azonban lassabban oldódik meg. ,,Nagyon időszerű lett volna az épület tetőzetének javítása, ki szerettük volna cserélni az ajtókat-ablakokat az egész épületen, el lehet képzelni, hogy milyen régiek. Sajnos, erre most nem kaptunk pénzalapot. De gyarapítottuk sportfelszereléseinket, reagenseket kaptunk a kémiai laboratórium számára, új könyvtári könyveket szerezhettünk be, az elemisták osztálytermeiben ki tudtuk cserélni a bútorzatot" — sorolta az igazgató.
Dózsa falujában növekvőben a gyermekáldás. Vajha lenne még egyszer az a nemes és tartásos székelymagyar település, amilyennek a magyar millennium előtti századokban ismerték? Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 575Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
