Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 9., csütörtök: Máról holnapra Ha a tisztességes munkának nincs eredményePénzügyminiszterként gondolkodik mostanság a romániai társadalom jelentős rétege, politikai elemzők, bankszakemberek, vállalkozók, de még a magánszektorban dolgozók is aggódva figyelik, mi történik, ha valóban megemelik a pedagógusok, az orvosok, a hivatalnokok fizetését, milyen hatása lesz ennek az inflációra, megbírja-e az állami költségvetés, elszabadul-e a lej—euró árfolyam, miben nyilvánulnak meg a gazdasági világválság következményei. S bár nem mondhatni, hogy mindezek ne lennének fontos kérdések, mégiscsak furcsa, hogy ilyesmiken kell elmélkednie a közembernek. Szabad idejében, persze, mert közben maga is dolgozik, és munkáját senki más nem fogja elvégezni helyette. Miközben van az országnak pénzügyminisztere, és annak is van felettese, aki felelősségre vonhatja. Mint ahogy az átlagembert is felelősségre vonják, ha nem megfelelően teljesít munkahelyén.
Leginkább éppen ez a jelenség tükrözi, hogy valami még sincs rendben ezzel a sokat hangoztatott romániai gazdasági fejlődéssel, talán mégsem szabad a statisztikák bűvöletében élnünk, amelyek lendületes, soha nem tapasztalt fejlődést mutatnak. Miközben azért egy kezdő tanárnak vagy hivatalnoknak, de még az egyetemről frissiben kikerült orvosnak is igencsak meg kell gondolnia, hogyan is osztja be pár száz lejes fizetését egyik hónapról a másikra. És hogy a kérdés még provokatívabb legyen: vajon a több tízezer lejes bérrel rendelkező pénzügyminiszter, a kormányfő, vagy akár a gazdasági realitásokkal nem számoló, a kétségbeesett vokshajszolásban populista módon, felelőtlenül szavazó politikus gondolkodik-e azon, hogyan is tud megélni — és akkor még nem beszéltünk lakásvásárlásról, családalapításról — 800 lejből egy pályakezdő közalkalmazott. És vajon elnézi-e az alkalmazottnak a főnöke, ha akkora felelőtlenséggel végzi munkáját, mint választott honatyáink, amikor szavazatokat hajszolva ujjongva fogadták el az ország büdzséjét súlyosan megterhelő béremelést, valóságos lavinát indítva el a közalkalmazottak körében, felborítva a gazdasági egyensúlyt? Minden bizonnyal, már másnap új munkahely után kell néznie...
Tüntetések valószínűleg lesznek még Romániában. Mindaddig, amíg az ország vezetői, választott politikusaink nem kezdenek felelősségteljesen, hozzáértően, tisztességesen dolgozni. Hogy senkinek ne kelljen a pénzügyminiszter helyett is aggódva számításokat végeznie a költségvetés bevételeiről, az árfolyam-ingadozásról, az infláció mértékéről, hogy tisztességes munkájának gyümölcse is legyen. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 820Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||