Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 13., hétfő: Máról holnapra Ködösítések évadán: más az igényszintünkElégedetlen több tekintetben is létfeltételeivel és jogállapotával a magyarországi románság, s a kisebbségvédelemnek bárhol a világon kötelessége melléje állni. S ez Erdélyre éppúgy vonatkozik, még akkor is, ha az ember tökéletesen tisztában van azzal a manipulativ politikai célzatossággal, amivel a témát épp a román—magyar közös kormányülés előtt karolta fel oly nagy előszeretettel a román sajtó. Ha 15 000 embernek fáj valami, az ugyanolyan emberi, polgári fájdalom marad, mint az, amit egy százszor nagyobb közösség érez, és azt komolyan kell venni, a többségi nemzet államától a kellő tolerancia mellett a kimondott segítő szándékot éppúgy számon kell kérni, mint a sajátunktól.
A tizenötezres és a másfél milliós kisebbségi népcsoport azonban nemcsak lélekszámában különbözik, hanem nyilvánvalóan igényszintjében is, hiszen esélyei a megmaradásra és kibontakozásra, továbbfejlődésre nem utolsósorban pontosan ebből fakadnak.
A méltányos bánásmód megkövetelése nem változtat azon, hogy a magyarországi románság, bár az állammal szemben támasztott kívánságai teljesítését joggal várja el, mindenekelőtt a természetes asszimiláció okozta gondokkal küzd, hisz esetében pár határ menti faluban és városban élő, nagyon kis lélekszámú közösségről van szó. Nem valószínű például, hogy valaha is területi autonómia igényével lépjen fel, tudomásunk szerint külön állami egyetem felállítását sem kéri, viszonylag teljes társadalom kiépítésére sem törekszik, a számára elérhető kulturális, személyi elvű autonómia céljába meg főleg azért kapaszkodik, hogy eltűnésének valamilyen módon gátat szabjon.
Mint ismeretes, merőben különböző a helyzete az erdélyi és romániai magyarságnak. Itt most nem fogjuk az évszázados tradíciókból, az országrésznyi regionális jelenlétből, a minőségileg másra jogosító lélekszámból stb. fakadó különbségeket előszámlálni, melyeket bárki könnyedén felsorolhat, mindössze egyetlen dolgot emelnénk ki: az erdélyi magyarság nemcsak túlélni akarja mai jogi nyomorát. Itt tulajdonképpen nemzetekével összevethető igényszint diktál magasabb célokat. Az erdélyi magyarság alkotói potenciálja kiaknázása érdekében kér több jogot és belső önrendelkezést, és ezért minősül minden, ami ebben gáncsolja, egy sokkal többre hivatott emberi közösség értékpusztító elnyomásának. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 838Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||