A főtanfelügyelő differenciált fizetésemelést javasol

— Valóban alulfizetettek-e a tanárok?

Keresztély Irma: Általánosítva nem mondható, hogy a tanárok alulfizetettek azért, mert igaz, hogy a kezdők a minisztérium által kidolgozott rács szerinti, minimálisan biztosított fizetést kapják, de ahogy a pedagógus időben halad a pályán, nő a fizetése is. A kezdők kivételével jelenleg 1400—1600 lej az átlag tanári bruttó alapfizetés, ehhez adódnak hozzá a különböző pótlékok, mint szellemi kopásdíj, osztályfőnöki jutalék, a fokozatokkal járó pluszjavadalmazás, az érdemfizetés, illetve érdemfokozat, amivel a legalább II-es fokozattal rendelkező, tizenöt-húsz éve tanító pedagógus bruttó jövedelme eléri a 2500—3000 lejt. Más állami intézményekhez viszonyítva ez jó fizetésnek számít, de természetesen egyénileg mindenki másként éli ezt meg, és ha a termékek, az energiahordozók árát tekintjük, akkor ezek nem is olyan nagy összegek.

— A kezdőknek milyen ütemben emelkedik a fizetése?

— A magánszférában törvény által szabályozott, hogy legkevesebb 850 lej havibért kell kapnia minden egyetemet végzett fiatalnak, ezt az oktatásban nem alkalmazzák, mert itt sajátos bérezési jogszabály érvényes, és alig több mint 600 lejjel kezdenek a fiatalok. Van ellenben olyan megye, ahol a pedagógusok per útján elérték, hogy megkapják az értelmiségi minimálbért. Az első lépés a véglegesítő vizsga, ekkor emelkedik 800 lejre a fizetés, majd a II-es fokozat megszerzése után ugrik 1000 lej fölé, tehát körülbelül öt év tanítás után. Többek között emiatt vélem úgy, hogy differenciált fizetési rendszert kellene bevezetni, vagyis teljesítményhez kötöttet. Az iskolaigazgatóknak meg kellene adni azt a jogkört, hogy a tanárok munkáját értékelve ítéljék meg a bért, amit egy évre biztosítanak. A teljesítményorientált bérezésnek előnye: mindegy, hogy valaki kezdő vagy nyugdíj előtt álló pedagógus, az elvégzett munka minősége függvényében kapná a fizetést.

— Ez a módszer nem rejti magában azt a veszélyt, hogy a jelenleginél még inkább a tantárgyversenyeken elért eredményt mérnék, valóságos versenylovakat nevelve így a diákokból?

— Szerintem nem, mert olyan kritériumrendszert kell kidolgozni, amellyel pontosan mérhető, követhető a pedagógus mindennapi munkája. Ez sok országban már rég bevett gyakorlat. A minisztériumnak az volna a feladata, hogy behatárolja a fizetési minimumot és maximumot, vagyis az alsó és a felső határt, és szabadságot biztosítana az igazgatóknak, hogy az elvégzett munka mennyisége és minősége szerint történjék a bérezés.

— Mindezek függvényében jó volt-e olyan kormányhatározatot hozni, mely szerint a közoktatásban tanítóknak ötven százalékkal emelik a fizetését?

— Úgy vélem, nagyon rossz döntés volt, egyrészt világviszonylatban pénzügyi csőd felé közeledünk, másrészt Romániában óriási a gazdasági válság, ilyen körülmények között ez nem megfelelő pillanat a fizetések ilyen mértékű emelésére, ez kimondottan kampányfogás volt. Az ekkora fizetésemelés egyetlen ágazatban sem egészséges. Érthetetlen, hogy az eddigi kormányok tizennyolc év alatt miért nem akarták megoldani a költségvetésből fenntartott intézmények dolgozói bérének kérdését. Nem lenne szabad ekkora különbségeket tenni azonos végzettségű alkalmazottak bérezése között. Ami most van, az feszültséghez, rossz közérzethez vezet, bizonyos fokú rosszindulathoz is. Most például tanügyellenes hangulat alakult ki. A minisztériumnak jelenleg is megvan az a lehetősége, hogy a különböző kategóriájú pe-dagógusok között differenciáljon, például a harmincöt-negyven év szolgálati idővel rendelkezőknek 10—15 százalékkal, a kezdőknek 60—70 százalékkal emeljék a fizetését, így jönne ki az átlag 50 százalék. Az értékrendet ez nem cserélné fel, de közelítené egymáshoz a béreket.

— Fizetésemeléssel lehet-e javítani az oktatás minőségén?

— Csak a fizetés egymagában nem jelent semmit. A pedagógustársadalom megítélése ezáltal nem változik, mert a megrendelő vagy a fogyasztó a munka minőségét, az eredményt nézi, függetlenül attól, hogy a pedagógusnak mekkora a fizetése. Másrészt maga a fizetésemelés nem mindig elég motiváció a pedagógusnak, hogy jobban dolgozzék. Vannak lelkiismeretes pedagógusok, akik függetlenül attól, hogy mennyi a bérük, odaadással, szeretettel és eredményesen végzik a munkájukat, és vannak, akiknek tízszer akkora fizetést is ajánlhatnak, attól ő még nem változik meg egyik napról a másikra. Ugyanolyan passzívan és felkészületlenül jelenik meg az iskolában. De sajnos, az emberekben kialakult egy általános hozzáállás, hogy nekik ez kijár, hogy az államnak velük szemben vannak kötelezettségei, hogy nekik vannak jogaik, de az nem mindenkiben tudatosul, hogy neki is vannak kötelezettségei a tanulókkal, a szülőkkel, a társadalommal szemben.