Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 04:47
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 16., hétfő: Közélet

A zene mindenkié (XVI. Rétyi Fúvóstalálkozó)

Egész napos szabadtéri fúvós-koncertsorozatot hallgathattak tegnap a rétyiek és azok, akik összesereglettek a XVI. Nemzetközi Fúvóstalálkozóra. Két magyarországi és számos erdélyi együttes gyűlt össze, délelőtt parádés, zenés-mazsorettes felvonulással masíroztak végig a falun, majd késő délutánig szólt a zene a nemrég felépített sportcsarnok szomszédságában felállított szabadtéri színpadon.
A folytatásban bízva köszöntötte a vendégeket és a közönséget Dálnoki Lajos, Réty polgármestere, aki kiemelte, reméli, nem apad ki a fiatalok zenélőkedve. ,,A magyarországi és hazai zenekarok elitje, krémje jött el a találkozóra" ― hangsúlyozta Kelemen Antal, a rétyi fúvósok vezetője, aki 1979 óta élteti a zenei hagyományt a Sepsiszentgyörgy melletti településen, s aki generációk egész sorával szerettette meg a fúvószenét, elmondta: ez a találkozó a fellépők egyéves munkájának mérlege, amely bizonyítja, az erdélyi magyar fúvószene jó irányba halad. A zenészek nem feledkeztek meg Kodály Zoltán szü­letésének 125 éves évfordulójáról sem, majd’minden együttes repertoárjában szerepelt Kodály-dal, és egyértelműen bizonyították: ,,A zene mindenkié, zene nélkül nincs teljes ember."(Kodály).
A találkozó már pénteken este megkezdődött a szentesi és tótkomlósi együttesek rétyi felvonulásával, szombaton délután pedig Sepsiszentgyörgy központjában koncertezett a két magyarországi együttes. A fúvóstalálkozót idén hangszer- és tartozékkiállítás is színesítette, kedvükre próbálgathatták, nézegethették a különböző zeneszerszámokat a fiatal és idősebb zenészek.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Az RMDSZ nem zárkózik el a jelöltlista módosításától
A romániai magyarság számára sikeres európai parlamenti választás érdekében az RMDSZ Állandó Bizottságának szombati ülése megerősítette a szövetségi elnök Tőkés Lászlóval folytatott párbeszédre tett javaslatát, és eldöntötte, hogy nem zárkózik el a jelenlegi jelöltlista módosításától sem.

- Sylvester Lajos:
Ujjunk egy település ütőerén
Ujjunk egy település ütőerén
Szombat-vasárnap falunapi ünnepségsorozat volt Dálnokban is. Ezt a helybéliek mellett könnyen észrevehette a meghívott vendég, vagy a véletlenül odatévedő utas is: az előző két Dálnok Napokon velőt rázó, poros, kátyús bekötőúton közelíthette meg a rendezvény helyszíneit, most frissen feketéllő, gondosan elsimított, jó minőségű aszfaltcsík fogadta az érkezőket, amely új, ünnepi gúnyába öltöztetett és kicsinosított, két oldalán faragott kapus tanácsépülethez vezetett, majd onnan is tovább, a rendezvény tulajdonképpeni helszínyére, a tágas templomtérre — az egykori Porondra.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS