Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 16., hétfő: Máról holnapra Veszekednek, tehát vannakNálunk mindenből botrány lesz. Dörög az ég, egymást licitálják túl a politikusok, ha nyugdíjnövelésről, magánosításról, autópálya-építésről van szó. Nincs tehát, miért csodálkozni, hogy ízetlen vitába fulladt az államelnök által felkért szakértői csoport tanügyről készült szintézisének értékelése is. Nem a dokumentumba foglalt, nagyon súlyos megállapításokon buktak ki a liberálisok, ezúttal Cristian Adomniţei tanügyminiszter úr, hanem azon, hogy Mircea Miclea és csapata tavasszal ennél részletesebb és alaposabb jelentést készített a tárcának — kivéve az egyetemi képzést —, s most az elnök kérésére azt az anyagot szintetizálták s adták el, úgymond a második megrendelőnek. A minisztérium azt a négyszáz oldalas jelentést hasznosítani kívánja, az ősszel annak szellemében fogant törvénytervezeteket készül letenni a parlament asztalára, tehát az elnöki kutatócsoport csak azt mondatta fel Traian Băsescuval, amit tárcája már hónapok óta tud — fejtegette a miniszter, s nem mulasztotta el, hogy egy-két mérgezett nyilat is kilőjön az államfő irányába. Például: köszöntjük a pedagógusok nagy családjában, államelnök úr — mondta a harmincas, tanügyben egy órát sem dolgozó liberális politikus, vagy: reméljük, a tanügyre vonatkozó törvényeket majd kihirdeti, nem jutnak azok a nyugdíjtörvény sorsára. Mintha az államfővel való bakalódás és nemtelen versengés mindennél fontosabb lenne. Hogy sok volt miniszter és oktató túlzónak találta a jelentést, hogy nem ismerték el: a hazai tanügy — az óvodától az egyetemig — gyökeres átalakításra szorul, az bűnrészességükkel is magyarázható. A maguk idejében alig tettek valamit az oktatás korszerűsítéséért. Ám a tények magukért beszélnek, a hazai tanulók felkészültsége és tudása messze a nemzetközi átlag alatti, ezt bizonyítják a nemrégiben elvégzett szövegértési és matematikai tesztek. Gond, hogy a tanintézmények jó része 1970 előtt épült, így nem felelnek meg a jelenlegi előírásoknak. S ami a legsúlyosabb talán: a hatalmas — Európában páratlan — lemorzsolódás, valamint a falusi és roma származású gyermekek hátrányos helyzete. Nagyon lemaradt Románia, munkaképes lakosságának mindössze tíz százaléka végzett egyetemet. A tudásalapú társadalom, melyről oly sokat regélnek, de melyért oly keveset tesznek, éppoly messze van tőlünk, mint az anyagi jólét és biztonság. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 287Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:42 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
szekeres - 04:37 Alkotmányellenes a pénzvisszavonás
szekeres - 04:34 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
szekeres - 04:27 Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||