Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 16., csütörtök: Közélet Elkezdik Barót vízvezetékének felújításátTegnap aláírták a Barót vízvezeték- és csatornahálózatának, illetve az ülepítő felújításáról szóló szerződést. A kormány 2007 nyarán döntött úgy, hogy a környezetvédelmi minisztérium alapjaiból Barót számára is támogatást nyújt az ivóvízgondok megoldására. A kivitelezés odaítéléséről szóló versenytárgyalásokat idén tavasszal tartották meg, de a többszöri fellebbezés miatt csak most kerülhetett sor az iratok véglegesítésére. A szerződésben foglaltak szerint idén már legkevesebb öt kilométer vízvezetéket cserélnének ki, új felszereléssel látnák el a szivattyúházat, illetve az ingatlan is megújulna. Ahhoz, hogy minden a terveknek megfelelően történjék, és jövő ilyenkorra elkészüljön a 19,5 millió lejes fejlesztés, a kormánynak idejében kellene folyósítania a támogatást, illetve a város rendelkezésére álljon az önrész biztosításához szükséges összeg — mondotta Barót polgármestere.
A brassói kivitelező, a Termoconfort vállalat vezérigazgatója, Dumitru Frâncu elmondása szerint 220 szakember és megfelelő felszerelés áll rendelkezésükre, így ha a város biztosítani tudja a szerződésben foglalt feltételeket, eleget tesznek a vállaltaknak. ,,A baróti munkánk meglehetősen nagy és összetett, de a tizenkét hónap elég lesz, hiszen egy időben több csapatunk is dolgozik. A környéken, Apácán, Prázsmáron, Krizbán, Krizbaújfaluban és még jó néhány helyen végeztünk hasonló munkát, ott a terveknek megfelelően haladtunk, így reménykedem, hogy Baróton sem jön közbe váratlan akadály." A kormány közlése szerint idén félmillió lejt folyósítanak Barót számára, de Nagy István bízik abban, hogy ezt hamarosan 1—1,5 millió lejjel megtoldják, s nem lesz gond a kifizetésekkel. A város elöljárója szerint elkerülhetetlen, hogy az önkormányzatnak jövőtől ne kelljen banki kölcsönhöz folyamodnia. A munkálathoz tizenöt százalék önrészt kell biztosítani, de saját erőből kell elvégezni például az állami alapokból épített tömbházak és a diáknegyed közművesítését, pénz kell a szelektív hulladékgyűjtést megoldó PHARE-pályázat megvalósításához is, a hárommillió lejt meghaladó többletköltség miatt elkerülhetetlen tehát a bankkölcsön felvétele. ,,Remélem, a tanács is belátja ezt, s nem gördít mesterséges akadályt a Barót 1968-as városi rangra emelése óta legfontosabb és legnagyobb beruházás útjába" — nyilatkozta Nagy. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 512Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:42 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
szekeres - 04:37 Alkotmányellenes a pénzvisszavonás
szekeres - 04:34 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
szekeres - 04:27 Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||