Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 16., csütörtök: Közélet Újabb üzleti tárgyalások előtt (Barótiak Törökországban)Hasznosnak és sikeresnek tartja a múlt hét végi törökországi munkalátogatást Barót polgármestere. Elmondása szerint többek között azért lelkesedik, mert a meglátogatott ipari park igencsak professzionális módon megszervezett, így nem kell attól tartani, hogy az erdővidéki beruházás rossz kezekbe kerül. Arra hivatkozva, hogy nincs elég információjuk a munkalátogatás konkrét célját illetően, illetve hogy ki és miért fedezné a kiszállás költségeit, az RMDSZ frakciójának tagjai nem utaztak Isztambulba. A baróti küldöttséget vendégül látó Hasan Sert üzletember már az Isztambultól mintegy ötven kilométerre fekvő ipari park felé menet közölt néhány fontos gazdasági adatot: a tizenkétmilliós főváros területén kétszázötvennél több kisebb-nagyobb ipari park található. ,,Ha a bőriparban érdekeltek, akkor a legjobb, ha ide jönnek ― mutatott rá az épületegyüttesre, amely mellett éppen elhaladtunk ―, ha pedig a nyomdaipar valamely ágával foglalkoznak, akkor ide, az út másik felén levő épületek valamelyikébe kellene bekopogtatniuk" ― intett a Hürriyet napilap és a török CNN székháza melletti épületcsoportra. Mint mondta, az ilyen befektetések nem korlátozódnak csak a nagyvárosokra, a kisebb településeken is megtalálhatóak.
A gebzei TOSB vállalat vezérigazgatója, Hakan Dora a most igencsak jól működő, 278 kektáron elterülő ipari park történetét ismertette. Mint mondotta, a tervezést még az 1990-es évek elején kezdték el, 1996-ig a területvásárláson és egyéb előkészítési munkálatokon voltak túl, a közművesítésre pedig további három esztendő múlva került sor. Ma már negyven gyár működik ott. Figyelnek arra is, hogy a munkaerőt folyamatosan biztosítsák, ezért ipari iskolát működtetnek, a vállalatok 6650 alkalmaztottja számára pedig állandó orvosi felügyeletet és mentőszolgálatot tartanak. Hasonló szolgáltatásként ők végzik az utak karbantartását, illetve a zöldövezetek gondozását és kialakítását is. A több százmillió eurós befektetés részben úgy térül meg, hogy nagy tételben vásárolják meg a gázt, villamos energiát és vizet, majd tisztes haszonnal adják tovább, de a terület egy részének eladásából, illetve a munkacsarnokok építéséből és bérbeadásából is jó jövedelem származik.
A hét végén Hasan Sert Barótra érkezik, s újabb tárgyalásokat folytatnak a technikatelepi beruházás megvalósíthatóságáról. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 490Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:42 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
szekeres - 04:37 Alkotmányellenes a pénzvisszavonás
szekeres - 04:34 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
szekeres - 04:27 Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||