Emléktáblát avattak Árkoson (Benkő Gyula hazaérkezett)

— A jelenlevők között egyedül vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy személyesen ismertem Benkő Gyulát — mondta dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr polgármestere. — A keménykalapos, mosolygó öreg tanár úr felette szerette a gyerekeket, engem mindig kicsi Draskovitsnak szólított. Szelleme és szemlélete még a hatvanas években is uralkodott a gimnáziumban, amikor én annak diákja voltam. Én kértem fel képzőművészeti alkotótelepünk vezetőjét, a Munkácsy-díjas Győrfi Sándort, hogy vállalja el ezt a megtisztelő feladatot. Érthető tehát, hogy ezek után milyen nagy szeretettel jöttem el Árkosra.

— Kevésbé ismerheti az árkosi nép Benkő Gyula személyiségét, ám a Benkő név azonnal közelebb hozza az emlékezést, minket tiszteletadásra, emléke megőrzésére késztet — mondta Máthé Árpád árkosi polgármester. — Használt előneve minket kötelez, s a mai nap, az új emléktábla újabb kapocs a két település testvéri-baráti viszonyában.

Nem célunk az Árkosi Benkő család históriáját részletezni, de annyi bizonyos, hogy a Benkők egyik ősi fészke ez a falu volt. Udvarhely vármegye levéltárában találunk adatot arra vonatkozóan, hogy az árkosi Benkő György 1500-ban Há­romszék főkapitánya volt. E sorok írója az árkosi báró Szentkereszti család levéltárának tanulmányozása során akadt olyan adatra, miszerint a jelenlegi kastély is a Benkő famíliától megvásárolt funduson épült, egy régi, reneszánsz kori Benkő-kúria fundamentumára, a telek a Zuhanás nevű helyen volt. Éppen a háromszéki Benkő család az egyik legjobb példa arra, hogy a harcászatban, a tudományosságban és a papságban jeleskedő háromszéki családok a szélrózsa minden irányába kirajzottak. Csak mélyreható kutatás adhatna magyarázatot arra, hogy Benkő Gyula dédnagyapja, Benkő Ferenc (1745—1816), az első magyar ásványtani mű szerzőjének bölcsőjét miért éppen az erdélyi Magyarláposon ringatták. E sorok írója fiatalkori emlékei között őrzi annak a tanulmánynak a különlenyomatát, melyet Benkő Gyula írt a kovásznai Pokolsárról a múlt század negyvenes éveiben. Árkosi Benkő Gyula édesapja református lelkész, édesanyja egerpataki Kiss Emma. Mivel apja korán elhalt, elemi iskoláit Budapesten végezte, Marosvá­sárhelyen érettségizett. Földrajzból, természetrajzból és kémiából szerzett tanári képesítést a budapesti egyetemen. 1928—29-ben külföldi tanulmányokat végzett Heidelbergben. Tanárként dolgozott Budapesten, Marosvásárhelyen, Debrecenben, Erzsébetvárosban, Nagyenyeden, Kolozsváron, majd nyugalomba vonulásáig Mezőtúron (1957). Baráti kapcsolat fűzte a költő Áprily Lajoshoz, aki verset is ajánlott neki. Természetbúvár, gyalogtúrázó volt, értékes tárgyakkal gazdagította a gimnáziumok szertárait. 1939—41 között felelős szerkesztője volt a Mezőtúron megjelenő Egyetértés című lapnak. Tagja volt a Magyar Termé­szettudományi Társaságnak, számos tanulmányt, cikket közölt a korabeli lapok oldalain. Néhány munkájának címe: Etika és természettudomány, Jegyzetek a földrajztanítás módszeréhez, Budai József emlékezete stb. Az ő nevét vette fel a Mezőtúri Református Általános Iskola környezetvédelmi oktatóközpontja. Ebben az iskolában emléktáblát helyeztek el Benkő születésének centenáriumán, s ott adják át a Madarak és a fák napján a Benkő Gyula-emlékplakettet.

E sorok írása közben támadt a gondolat, hogy Sepsikőröspataknak is volt egy olyan jeles szülötte, aki az anyaországban is dicsőséget szerzett a háromszéki székelységnek: Szinte Gábor (1855—1914) jeles rajztanár, néprajz- és művelődéstörténeti kutató. Vajha Kálnok és Árkos után Kőröspatakon is Szinte-emléktáblát avathatnánk, hisz közeledik születésének 155., halálának 85. évfordulója.