Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 17., kedd: Közélet A tanárok tanulnak, a gyerekek dolgoznakJúlius folyamán 444 háromszéki tanár és tanító vesz részt különböző képzéseken, ezek ázsiója ugyancsak megnőtt, amióta a tanügyminisztérium pénzjuttatásokkal is ösztönzi a tanfolyamok elvégzését. Sepsiszentgyörgyön száz tanító és száz tanár kereken száz órán ismerkedik új módszerekkel, eszközökkel, az RMPSZ által szerte Erdélyben szervezett, szintén elismert egyhetes (40 órás) nyári akadémiákra pedig 244-en iratkoztak fel. A 2007-es pénzügyi esztendőben a megyénkben dolgozó mintegy 4500 pedagógus közül majd kétezren bővítették tudásukat ily módon.
Pontos adat még nem állt rendelkezésre, de a becslések szerint mintegy száz diák és egyetemista vállalt idénymunkát a megyében — általában önként, szakképzetlenként, és nagyrészt minimálbérért, amelynek felét egy májusi törvény értelmében az állam állja. Az alkalmazási utasításokat azonban még nem adták ki, így nem tudni, mekkora méreteket ölt a jelenség — annyi biztos, hogy tájainkon jóval szerényebb keretekről van szó, mint a tengerparton vagy a nagyvárosokban; és az sem titok, hogy az idei költségvetésben e kiadások ugyanúgy nem szerepelnek, mint a nyugdíjemelés. A diákok foglalkoztatása nem kíván különösebb papírmunkát (személyi-, diákigazolvánnyal és orvosi igazolással kell jelentkezni a munkaerő-foglalkoztatási hivatalban), a baj inkább a kivételekkel van: a szakiskolát végzett vagy érettségizett fiatal például pályakezdőnek számít (az egyetemi felvételik csak most kezdődnek), és ezért munkaadója nem jogosult az alkalmazásáért járó támogatásra, ami ahhoz a furcsa helyzethez vezet, hogy a 16—17 éves középiskolások után a 19 éves egyetemisták következnek; ráadásul e köztes állapotban levők már gyermekpénzt sem kapnak erre a három hónapra. Ennek ellenére növekvő érdeklődés tapasztalható e rövid munkák iránt, a héten 30 új szerződést iktattak. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 236Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:42 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
szekeres - 04:37 Alkotmányellenes a pénzvisszavonás
szekeres - 04:34 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
szekeres - 04:27 Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||