Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 21., kedd: Közélet A Vadász vendéglő csöndje (Határhelyzetek)![]() Sepsiszentgyörgyön a Horgász utcában mintha vadászlesen volnánk, csendben várakozik ránk a Vadász vendéglő. A csendet azért töröm meg és erősítem föl, mert vendéglátóegységeinkre manapság ennek az ellenkezője jellemző, mindenféle zenegépek dübörögnek és bömbölnek, két egyetérteni akaró ember ezért, és nem vélemény- vagy nézetkülönbségek miatt nem érti egymás szavát. A csend feltétlenül figyelemre méltó, de nem lehet megenni. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a vendéglő neve csak név-e, vagy Arany Jánosunkkal szólva valóban halat s vadat, mi jó falat, szem-szájnak ingere állapotok uralkodnak a Vadász vendéglő háza táján.
Igen, olyannyira, hogy Páskándi Géza is jól érezné magát, aki Budapestre telepedése után a Nimród vendéglőben próbálkozott búfelejtéssel. Előbb az étlap szó- és ételkínálatát ízlelgetem. Igen, a szavak ízét is, mert kereskedelmünk mintha azzal versengene — tisztelet a kivételnek —, hogy miként lője ki vagy űzze el házunk tájáról a magyar szavakat, idegen szókoszttal etet bennünket. A Vadász vendéglőben még a szavak sorrendje is ahhoz igazodik, hogy egy mondás szerint, amilyen a város, olyan a János. Olvasom: vadásztál, vaddisznópörkölt, vaddisznósült vadas mártással, rántott őzhús gombamártással, szarvaspörkölt, őzpörkölt, szarvassült.
Érdekes, hogy a Vadász vendéglő gazdag magyar szóerdejében a csórékolbász szó (még) nem hajtott ki. Másik érdekesség, hogy a Horgász utca csöndjében (még) nem kínálnak halételeket. Kónya Balázs társtulajdonos, akiben egykori Duna-deltai horgásztársamat is felismerem, aki tehát evett az én halászléfőztömből, mintegy mentegetőzve mondja, hogy a hiány átmeneti, valami jóféle szakácskönyvek is kellenének, hogy a szakácsnő a halra is rákapassa vendégeit. Azt is megtudtuk, hogy a vadhúst Brassóból szerzik be, de jó kapcsolatokat építettek ki a helyi vadász- és horgászegyesülettel is, ahonnan a vadhúst beszerezhetik.
Háromszék az ország egyik leggazdagabb vadaskertje. Csodálkoztunk is, hogy helyi specialitásként a vendéglátás nem figyelt fel erre a vendégfogó sajátosságra. A Vadász vendéglő ezt a csodálkozást máris kilőtte, s hogy a Horgász utcában halétel is legyen, egy táskányi halételrecepttel leptük meg őket. Van, amiben válogatni, mert az egyik 88 ünnepi halételt kínál, a másik, Bornemisza Anna szakácskönyve pozsárból (pontyból) huszonötképpen, harcsából tizennégyképpen, pisztrángból tizennyolcképpen ajánl recepteket, de a csuka minderre rádupláz, mert a krokodilpofájúnak az elkészítését a szakácskönyv negyvenféleképpen ajánlja, míg a tengeri prücsköt — nem tudom, mi az, valami rákféle? — csak kétféleképpen készítteti el. Hát ebből akkor nem kérünk, s a madárételekből sem kívánjuk a sashúst, mert védett madár, a gödényt, gémet, darvat, szajkót, gerlicét, pacsirtát sem, amit eleink, akárcsak a mai taliánok, szépen bekebeleztek.
Majdnem elfelejtettem: az étkek között medvepörkölt is szerepel.
A Horgász utcai Vadász vendéglő ezt az ingyenreklámot szép szavaival érdemelte ki, s hogy az olvasó ne higgye, valami nagy-nagy vadas lakoma búvik meg az írás mögött, a fotós Albert Leventével bevalljuk: a jó seritalon kívül semmi sem kenegette torkunkat. A mellékelt sült halas fotó is Rodostóban készült, de számítunk rá, hogy a Horgász utcai vendéglőben is készíthetünk ehhez hasonlót. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 1198Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szekeres - 04:42 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
szekeres - 04:37 Alkotmányellenes a pénzvisszavonás
szekeres - 04:34 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
szekeres - 04:27 Tudással felvértezve (Európai Egyetemek Börzéje Sepsiszentgyörgyön)
szekeres - 04:22 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
szekeres - 04:14 Az euróövezet válsága
hollo - 01:12 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
