Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 22., szerda: Közélet Kézdivásárhelyen egyelőre nem drágul a közszolgáltatásAz októberi tanácsülésén a céhes város önkormányzatának három szolgáltatás — ivóvíz, csatornázás és szemételszállítás — árának a módosításáról is döntenie kellett. Idén másodszor. A közüzemek április elsejétől tizenegy, illetve tizenkilenc százalékkal növelte volna az ivóvíz és a csatornázás díját, de a kampányra való tekintettel az akkori tanács elnapolta az árdrágítást, azzal érvelve, hogy nem jó népszerűtlen intézkedéseket hozni a helyhatósági választások előtt. Bokor Tibor RMDSZ-frakcióvezető javaslatára júliustól mindkét szolgáltatás ára egységesen, 5,6 százalékkal módosult, azaz drágult. Slezinger László, a közüzemek igazgatójának előterjesztésére Rácz Károly polgármester az október 14-i tanácsülésen újabb, 5,3 százalékos drágítási határozattervezetet terjesztett a testület elé, amit még a Magyar Polgári Párt többségben levő tanácstagjai sem szavaztak meg. Úgyszintén nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a háztartási szemét elszállítására vonatkozó árdrágítási indítvány sem. Egyelőre a három szolgáltatás ára nem módosul, de ha nem akarnak csődbe jutni, a drágítás előbb-utóbb elkerülhetetlen. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 467Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:44 Grama kérjen bocsánatot Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||