Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 25., szombat: Máról holnapra Dönteni saját sorsunkrólTöbbféleképpen értelmezhető Sólyom László és Traian Băsescu csíkszeredai találkozója, fontos üzenetet hordoznak a tömeg előtt elhangzott beszédek, de a zárt ajtók mögötti tárgyalásról szóló nyilatkozatok is. A diplomáciai tiszteletkörökön túl elhangzott néhány jelentős gondolat, mely jól tükrözi a magyar és román elnök álláspontját, székelyföldi magyarsághoz való viszonyulását. ,,Székelyföld több mint ezer évig megőrizte népe egységét nyelvében és kultúrájában, és remélem, sőt, kívánom, hogy a jövőben is megbontatlan maradjon. Ez előtt kívánok szeretettel és nagyrabecsüléssel tisztelegni látogatásommal. Örülök, hogy Băsescu elnök úr velünk együtt ünnepli a magyar forradalom napját. Ez azt jelenti, Románia államfője megérti, milyen érték a román állam számára a magyar nemzet itt élő részének megmaradása és fejlődése" — Sólyom László finoman, burkoltan, de határozottan nyilatkozott Székelyföld egységének fontosságáról, jelezte: a nemzetközi jog tiltja az etnikai arányok megváltoztatását, de ehhez szükség van az itteni magyarság gazdasági, politikai és kulturális erejére is. A magyar államelnök kerülte az autonómia kifejezést, sőt, ha hinni lehet egyes forrásoknak, utolsó pillanatban kihagyta előre megírt beszédéből azt, hogy igazságosnak és támogatandónak tartja Székelyföld egységes régióvá minősítését. Nem óvatoskodott azonban Traian Băsescu, miután ,,kedveseimnek" nevezte a téren összegyűlt ünneplő tömeget, megismételte térségünkkel kapcsolatosan oly sokszor hangoztatott tézisét: ugyanakkora szabadságra, autonómiára van szüksége Székelyudvarhelynek és Sepsiszentgyörgynek, mint Caracalnak vagy Konstancának. S bár ezt kevésnek tekinthetjük, mégis fontos kijelentése: nem tud elképzelni egy olyan Romániát, amelyet felosztanak a románok, magyarok és a többi kisebbség között, hanem csak olyant, amelyben mindenki tiszteli a másikat, és amelyben minden közösségnek joga van arra, hogy saját sorsáról maga döntsön.
A zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokon kiderült az is, Traian Băsescu nem ért egyet az RMDSZ új, regionális felosztásról szóló elképzelésével. Erről Sólyom László számolt be a sajtónak, elmondása szerint Băsescu annak a híve, hogy ezek a régiók minél nagyobbak legyenek, de ne akkorák, mint a mostaniak. S ha egy nappal korábban a téren nem tette meg, tegnap a székelyföldi elöljárókkal folytatott megbeszélés után már nyíltan kijelentette: teljes odaadással támogatja azokat a törekvéseket, amelyek Székelyföldet önálló fejlesztési régióként képzelik el.
Ha áttörést nem is hozott a két elnök találkozója, az kiderült: más okból és másképp, de mindketten odafigyelnek térségünkre. Az autonómiát nem Sólyom László tiszte kiharcolni számunkra, és az a tény, hogy Băsescu elismerte: jogunk van saját sorsunkról dönteni, talán egy lépéssel közelebb vihet a célhoz. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 815Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:44 Grama kérjen bocsánatot Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||