Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 27., hétfő: Sport Pilóta-palánták (Karting)Gyermekkoromban mindig felnéztem azokra a társaimra, akik motoroztak vagy éppen kartingoztak. Engem is érdekelt a dolog, és úgy döntöttem, hogy jelentkezem az akkori Pionírok Házában működő kartingkörre. Sajnos, hamar kiderült, hogy nem sok hajlamom van a vezetéshez, és a technikai dolgokhoz sem igazából értettem. Ennek ellenére a későbbiekben is nagy kíváncsisággal kísértem végig minden autó- vagy éppen motorsportrendezvényt, és nagyon csodálom azokat, akik versenyeznek, akik szerelik azokat a csodajárgányokat, és mindent, ami ezzel a sport kapcsolatos. Az elmúlt hét folyamán találkoztam két nyolcéves kisgyerekkel — Bokor Balázzsal és Ördög Mercédesszel —, akik velem ellentétben már fiatalkoruk ellenére úgy száguldanak egy karttal, hogy én arról csak álmodozhatom... Ők a háromszéki pilóták új nemzedéke. ![]() Balázs a Mikes Kelemen Főgimnáziumba jár iskolába, és édesapjával — Bokor Gáborral —, amikor csak teheti, kilátogat a vidombáki pályára. Én is ott találkoztam vele. Amíg apjával beszélgettünk, a kis pilóta profikhoz méltóan edzett, tesztelte kartjának új beállításait, és készült a soron következő versenyre. Nagyon gyorsan rótta a köröket, s mindvégig határozottság, magabiztosság sugárzott belőle.
— Csupán két verseny választ el a kartingidény végétől, milyen eredményeket ért el mostanáig Balázs?
— Idén hét versenyen vett már részt, és mindegyikről díjjal tért haza — jelentette ki Bokor Gábor. — A legrangosabb megmérettetése az országos kartingbajnokság hatodik futama volt, amit ötödikként fejezett be.
— Kinek szokott általában versenyezni Balázs?
— Az esetek nagy többségében a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házát képviseli, de a vidombáki csapatnál is nyilvántartásban szerepel. Őt még nem igazolták le, így akár több csapatnak is versenyezhet. Az országos bajnokság utolsó futamán a bukaresti Herăstrau Karting Iskolának versenyzett.
— Mit tartogat a közeljövő, a következő esztendő a kis versenyzőnknek?
— Nagyon szeretnénk, ha a 2009-es országos bajnokság teljes egészét végig tudná vinni. Komolyan gondolkodunk ezen a dolgon. Én bízom abban, hogy ha technikailag és pénzzel fogjuk bírni, akár dobogósak is lehetünk. Fiam a mini kategóriában indul majd, a 9—12 évesek között fog versenyi a 60 cm3-es géposztályban.
— A karting is egy technikai sport, és gondolom, rengeteg pénzt igényel. Mennyibe kerül egy kart és egy teljes versenyidény?
— Egy elfogadható kart, amivel versenyezni is lehet, legkevesebb 3000 euróba kerül. A felső határról nem tudok mondani semmit, hiszen mindig vannak újabb és újabb motorok, vázak, amelyek mindig drágábbak, mint előző változataik. Folyamatosan kell a pénz, mint minden más autósportra. Hogy Balázs egy bajnokságot végigfusson, minimum 10 000 euróra lesz szükségünk. Ez a minimum, de sajnos, ezzel nagyot nem lehet lépni. Egy elfogadható költségvetés olyan 20 000 euró körül lenne. Egy motor egy, maximum két versenyt bír ki. Nem lehet a erőforrásokat folyamatosan felújítani, és a következő viadalon is azzal versenyezni. A bajnokságba indulók gyári motorokkal versenyeznek, s egy ilyennek az ára 2000—2500 euró. Sajnos, itt megmutatkozik az a dolog, hogy akinek több pénze van, jó karttal tud versenyezni, akinek meg nincs, az csak kínlódik.
— Miként ismerkedett meg Balázs a kartingozással?
— Hatéves korában kezdett el kartingozni. Két évvel ezelőtt a Tanulók Házában tökfesztivált tartottak, és az akkori kartingosok egy bemutatóval népszerűsítették a sportágat. Balázsnak ekkor tetszett meg a karting. Kezdtünk kartingkörre járni, és egy ideig a Tanulók Háza kartjaival kínlódott. Ezt követően építettünk neki egy Mobra-motoros kartot, amivel másfél évig ment. A tavasz végén kapott egy 80 cm3-es versenykartot, a nyár végén pedig vásároltunk egy tavalyi kiadású, 60 cm3-es, Parilla-motoros, Birel-vázas kartot. Ez már egy jobb járgány.
— Balázs már iskolába jár, miként egyeztethető össze a versenyzés a tanulással?
— Egyelőre nagyon jól. Nem szeret iskolába járni, ezt őszintén be is vallotta. Tanulni sem szeret, kartingozni viszont imád. Ennek ellenére elvégzi a rábízott leckéket, a házi feladatot, és nem ő az utolsó tanuló az osztályban. Van, amit még javítani! Nagyon remélem, hamar benő a feje lágya, és belátja, hogy csak sportból nem mindig lehet megélni, tanulni is kell!
![]() Ördög Mercédesz az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola harmadik osztályos tanulója, és öt éve vezet rendszeresen kartot. Vele az elmúlt szombaton találkoztam, éppen a vidombáki kartingpályára készültek edzeni. Merci nagyon aranyos és szerény lány, akinek azért megvan az ereje és önbizalma ahhoz, hogy a fiúkat megszégyenítve vezesse ezeket a gyors kartokat. Édesapja, Ördög István — aki maga is versenyzett egykoron — nagyon büszke lányára, és csillogó szemekkel beszél a tehetséges pilótáról.
— Lassan közeledik az év vége, befejeződött az országos bajnokság is. Milyen idényt zárt Mercédesz?
— Az év jól kezdődött, de sajnos, rosszul zárul — válaszolja Ördög István. — Tavaly az országos kartingbajnoksággal párhuzamosan egy másik, szintén országos jellegű megmérettetést indítottunk útjára. Ez volt a Gatored-bajnokság. Itt majdnem egyforma technikával versenyeznek a gyerekek. Ez a pontvadászat tavaly nagy sikernek örvendett, több mint hét versenyünk volt, és egy-egy futamon 12—15 gyerek is indult. Sajnos, a 2008-ra betervezett kilenc futamból mostanáig csak kettőre került sor, és ennek következtében az év közepén a Gatored-bajnokság mezőnyének nagy része csatlakozott a nemzeti küzdelemsorozathoz. Így részt vettünk a román bajnokságban is, de a magunkkal vitt technikai háttér nem felelt meg az ottani elvárásoknak. A Gatored-bajnokság bukaresti versenyén a bébikategóriában Merci harmadik lett, míg a kézdivásárhelyi futamot megnyerte. Tavaly hetedikként fejezte be az a sorozatot. Azóta sokat fejlődött, ezt az eredmények is tükrözik, s ha nem ér véget ilyen hirtelen a bajnokság, akár dobogós helyezést is elérhetett volna. Nagyon reméljük, hogy az év hátralévő részében azért még sor kerül egy-két Gatored-bajnokságbéli futamra. A román bajnokság utolsó két bukaresti futamán álltunk rajthoz, s Mercédesz a középmezőnyben — ötödiknek és hatodiknak — ért célba.
— Az autósport férfias sportnak mondható. Hogy kerül egy kislány kapcsoltba a kartingozással?
— Megtetszett neki, és ezt szereti. Háromévesen ült be először a kartba, s az ozsdolai kultúrotthon előtti téren sajátította el a sportág alapjait. Azóta egyre ügyesebb. Idén, amikor tehettük, folyamatosan versenyeztük. Szerencsére a hazai kartingmezőnyben nem ő az egyetlen kislány, így nem olyan kirívó, ha nem csak fiúk versenyeznek, akiket le kell győzni. Minden évben, majdnem minden kategóriában van lány pilóta. Egy példával is élnék: Alina Bunică — most autóversenyzéssel foglalkozik — országunk egyik neves női kartingosa volt, akivel még én is versenyeztem.
— Ebben a korban egy kislánynak a tanuláson is kellene járjon az esze... Mercédesz miként birkózik meg az iskolával és a versenyzéssel?
— Ez egy életforma. Hétköznap tanulunk, a hétvégék versenyzéssel és edzésekkel telnek el. Nemcsak az iskolában tanul Merci, hanem a versenypályán is. Idén sikerült eljutnunk a kecskeméti kartingpályára, és egy napig tesztelhettünk ott. Számomra nagyon fontos az a hely, hiszen ott versenyeztem a Forma—1-ből ismert Alexander Würz-cel. Megfordultunk az osztrákoknál is, ahol szintén kipróbálhattunk egy nagyon profi versenypályát. A versenypályán is van, amit tanulni.
— Hogyan tovább? Mit tartogat a következő idény?
— Van már egy felkérésünk a bukaresti Badsi csapattól, szeretnénk, ha ott versenyeznénk. Én 2004-ben ennél az alakulatnál fejeztem be kartingpályafutásomat, akkor a Biland kategóriában országos bajnok lettem. Tehát a Badsi keresett meg minket, Merci a pilótájuk, én pedig az egyik technikai tanácsadójuk lennék. Ennek következtében a lányom 90 százalékban indul majd a román bajnokságban, s ha lesz Gatored-bajnokság, azon is részt veszünk. A csapat érdekelt egy délkelet-európai bajnokságban is, így az is elképzelhető, hogy azon a megmérettetésen is rajthoz állunk. Lányom már a nyáron elkezdett készülni a jövő évi szezonra. Egy nagyobb kapacitású motorral ellátott karttal edz, hogy teljes egészében megfeleljen a román bajnokságbeli minikategória kihívásainak.
Mi sok sikert kívánunk két kis pilótánknak, és nagyon reméljük, hogy a közeljövőben egy bajnoki címet is megünnepelhetünk együtt. Hajrá, Balázs! Hajrá, Mercédesz! Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 508Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kottybele - 08:50 Dolgoznak Sepsiszentgyörgyön
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

