Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 28., kedd: Közélet A prefektúrán a kezdeményezés (Autonómia-népszavazás)Csütörtökön átküldte a prefektúrára a kézdivásárhelyi tanács az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. György Ervin prefektus tegnap reggel még nem kapta kézhez, de ismertette eddigi értesülései alapján kialakított álláspontját. Népszavazást joga van kezdeményezni minden helyi tanácsnak, de ha az közigazgatási határmódosításról szól, minden érintett településnek (a megyehatár másik oldalán is) véleményt kell nyilvánítania — hangsúlyozta a prefektus. Ha szerepel a népszavazás időpontja is, akkor támadható, hisz a többi érintett egyelőre nem jelezte szándékát, ha időpont nélkül érkezik a dokumentum, akkor kezdeményezésnek tekinthető, és elfogadható.
György Ervin megismételte korábbi nyilatkozatát: ilyen népszavazás időpontját a kormánynak kell kiírnia, és egyszerre kell megtartani az összes érintett településen. A referendum után a parlamentnek is meg kell szavaznia a helyi döntést. György Ervin leszögezte: ha jogi szempontból nem találnak hibát a hozzájuk eljuttatott dokumentumban, akkor szabad utat kap a népszavazás, ha nem törvényes az elfogadott határozat, akkor visszaküldik a helyi tanácsnak, hogy észrevételeik alapján javítsanak rajta.
Múlt csütörtökön a kőröspataki tanács is eldöntötte, hogy népszavazás kiírását kérik Kovászna és Hargita megye határainak módosításáról. Itt az öt MPP-s tanácstag kezdeményezte a határozatot, a D-LP színeiben bejutott hat önkormányzati képviselőből egy hiányzott, egy tartózkodott, négy pedig igennel szavazott. Silviu Ioachim D-LP-s polgármester ismertette a községháza álláspontját: nem értenek egyet a kezdeményezéssel.
A héten Háromszéken újabb tanácsok tárgyalják a referendum kiírását. Holnap délután Sepsiszentgyörgyön egyeztetnek a két megye elnökei, megyei jogú városainak polgármesterei; igyekeznek közös álláspontot kialakítani a kérdésben.
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága augusztus végén döntött arról, felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzenek ki hivatalos népszavazást, amelyen az autonómiastatútumban szereplő dokumentumok, térképek alapján megváltoztatandó megyehatárokról kérik ki az itt élők véleményét. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 541Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kottybele - 08:50 Dolgoznak Sepsiszentgyörgyön
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||