Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 29., szerda: Közélet A hatolykai fürdőnél kiöntötték az alapot![]() A szentkatolnai önkormányzat évek óta próbálkozott pályázni a hatolykai gyógyfürdő felújítására, sikertelenül. A községháza elkészíttette a majdani hatolykai fürdő és mofetta tervét — tudtuk meg Tusa Levente polgármestertől, aki azt is elmondta, hogy úgy döntöttek, nem várnak tovább, önerőből nekifognak a beruházási munkálatnak. Az internetes országos versenytárgyalást a sepsiszentgyörgyi Ördög cég nyerte meg. Első lépésként kétharmad részben lebontották az épületet, egyharmadot egyelőre raktárnak meghagytak, a gőzfürdőt pedig befedték. A teljes munkálat 1 600 000 lejbe kerül. A szentkatolnai tanácsnak pillanatnyilag 500 000 lej áll rendelkezésére, ezért a munkálat akár három évig is elhúzódhat. Az építőcég szakemberei kiásták és kiöntötték a majdani fürdő alapját. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 571Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kottybele - 08:50 Dolgoznak Sepsiszentgyörgyön
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
