Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. október 30., csütörtök: Máról holnapra Elvtelen pénzosztásAz RMDSZ-nek köszönhetően minden eddiginél több pénzt kapott a megye — jelentette be diadalittasan egy héttel ezelőtt a megyei önkormányzat elnöke, aki rögtön sorolta is: a két kormányrendelettel kiutalt 28,1 millió lejből minden településre jut, van, ahol célirányosan, megkezdett terveket támogatnak, máshol költségvetés-kiegészítésre használják. Alaposabb tanulmányozás után azonban kiderült, ahhoz képest, hogy az RMDSZ kormányon van, Háromszék egyáltalán nem kapott sok pénzt (az országosan leosztott összeg 1,4 százalékát), vannak megyék, ahova három-négyszer nagyobb tétel folyt be. Elsősorban a szociáldemokraták és a liberálisok által uralt régiók taroltak, és a kormány tagjai gondoskodtak arról is, hogy saját választókörzeteik tekintélyes pluszhoz jussanak: több mint 15 milliót kapott Cristian David vagy Varujan Vosganian körzete, 12 millió lejt utaltak ki az SZDP-elnök, Geoană körzetének, de gondoskodott saját jó megítéléséről Markó Béla is, szenátori választási kerületének településeire összesen 15,5 millió lejt juttattak. Megyénk tehát két miniszter újraválasztásánál kevesebbet ér — derül ki az alaposabb elemzésből.
Még nagyobb gond mutatkozik a tartalékalapból kiutalt pénz megyén belüli elosztásánál. Az RMDSZ-es polgármester irányította Sepsiszentgyörgy 8,5 millió lejből gazdálkodhat, kétmillióból az SZDP-s Bodzaforduló és egymillióból a szintén RMDSZ-es Kovászna. Alig 200 000 lej jutott az MPP-s irányítású Kézdivásárhelynek és egyetlen vas sem Barótnak, az erdővidéki város mintha nem is létezne a megye vezetői számára. Az előzetes egyezség szerint az SZDP-s irányítású román községek mind 390 000 lejt kaptak, ennél több csak két magyar községnek jutott, Berecknek és Málnásnak, a legkevesebb pénzt Kőröspataknak utalták ki, alig 50 000 lejt, hisz itt demokrata a polgármester és a tanács fele, MPP-s a másik fele, nincs még működő RMDSZ-szervezet sem.
Tovább elemezhető a lista, de ennyi talán elég, hogy egyértelművé váljon: igen jól sikerült alkalmazkodnia a román politikai gyakorlathoz az RMDSZ-nek. Megszokhattuk már a magyarországi és hazai alapítványi pénzek elosztásánál is: az kap, aki a szövetség politikájához igazodik, most ugyanez a rendszer látszik meghonosodni a költségvetési pénzeknél, úgy viszonyulnak a mindannyiunk adójából származó anyagi keretekhez, mintha saját vagyonukból adományoznának. Számukra nem tetsző polgármestereket kívánnak megleckéztetni, de büntetik ezáltal a településeket, az ott élő magyarokat is, azokat, kiknek szavazataira hamarosan ismét szükségük lesz. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 840Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kottybele - 08:50 Dolgoznak Sepsiszentgyörgyön
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 07:48 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||