Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 1., szombat: Közélet Meddő vita a tanácsülésen (Megszűnt Szilágyi Sándor mandátuma)Körülbelül egyórás meddő vita után a Kovászna Megyei Tanács tegnapi ülésén megszavazták a Szilágyi Sándor MPP-s önkormányzati képviselő mandátumának megszűnéséről szóló határozatot. Mint ismeretes, a november 30-i parlamenti választásokon Szilágyi függetlenként száll versenybe szenátori tisztségért. A jelenlegi törvény értelmében függetlenként csak olyan személy indulhat a választásokon, aki nem tagja egyetlen politikai pártnak sem. A Magyar Polgári Párt képviselői sérelmezték, hogy a megyei tanács vezetősége nem tanácskozott velük az ügyben, kifogásolták, hogy a határozattervezetet csak az ülés előtt tíz perccel kapták kézhez. Felvetették továbbá, hogy az RMDSZ-es politikusok nem tudhatják, tagja-e Szilágyi az MPP-nek vagy nem. Szilágyi az apostoli köszöntéssel fordult az ülés résztvevőihez, álláspontja kifejtése során bibliai igét olvasott fel, majd megjegyezte: az vesse rá az első követ, aki azelőtt mond le egy tisztségéről, mielőtt az újba megválasztották volna.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke kampányfogásnak minősítette az MPP-frakció ellenvetéseit, szerinte az ellenkezés célja mindössze annyi, hogy sajtóvisszhangja legyen az ügynek. A tanácselnök azon kérdésére, hogy tagja-e a Magyar Polgári Pártnak, Szilágyi annyit mondott: ,,Igen vagy nem." A határozattervezet szavazásra bocsátása előtt az MPP-s tanácstagok elhagyták a termet, az RMDSZ-es és a román önkormányzati képviselők pedig egyhangúlag megszavazták a mandátum megszűnéséről szóló határozatot. Ugyancsak a tegnapi ülésen beiktatták Csog Ignác új MPP-s önkormányzati képviselőt, aki a Benedek Eszter helyét foglalja el a megyei önkormányzatban. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 576Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 09:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
BartSimpson - 09:24 Nem babra megy a játék
kottybele - 08:50 Dolgoznak Sepsiszentgyörgyön
lacafaca74 - 08:16 Nem babra megy a játék
Ferencz - 08:13 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Ferencz - 08:07 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
Ferencz - 08:01 Az utca hangja
Ferencz - 07:56 Díszpolgárokat avattak
gespit - 07:56 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
Ferencz - 07:54 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||