Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 09:37
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. november 1., szombat: Közélet

Belföldi hírek

Magyar fiatalok jövőképe
Az Országos Ifjúsági Hatóság kezdeményezésére és társfinanszírozásában a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet partnerségével elkészült az Erdélyi fiatalok 2008 elnevezésű közvélemény-kutatás. Az 1200-as mintájú, reprezentatív kutatás gyorsjelentését Kovács Péter, az ifjúsági hatóság elnöke és Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője mutatta be tegnap Kolozsváron.
Ez az első állami felmérés a magyar fiatalok között, és erre szeretnék építeni a következő kormány ifjúságpolitikáját is. Kovács Péter szerint a magyar fiatalok jövőképe pozitívnak mondható, 47 százalékuk úgy gondolja, hogy jövőre jobban fog élni, és 35 százalékuk szerint legalább ugyanúgy él majd, mint az idén. De míg a román fiatalok 77 százaléka elégedett az iskolázottságával, addig a magyar fiatalok esetében ez az arány csupán 52 százalékos, tehát érződik a teljes körű anyanyelvű oktatás hiánya és a diplomások elvándorlása. A jövedelmével országos szinten elégedett 45 százalék, Erdélyben 39 százalék, a magyar fiatalok körében 35 százalék. Politikai téren a magyar fiatalok 30 százaléka érzi úgy, hogy valamelyik párt képviseli az érdekeit, ezek közül 80 százalék az RMDSZ-t nevezte meg. Ha a jövő vasárnap választások lennének, a magyar fiatalok 36 százaléka biztosan elmenne szavazni, a biztos pártválasztók 66,8 százaléka az RMDSZ-re, 12 százaléka az MPP-re, a többi pedig román pártra pecsételne, vagy még bizonytalan. A kivándorlási kedv csökkent: 2000-ben a magyar fiatalok 74 százaléka akart Magyarorszá­gon munkát keresni, ma ez a szám 40 százalék alá csökkent, és inkább Németország, Ausztria, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok a cél. Növekvőben van a hazatelepedők száma is.
Iskolák és tankönyvek kellenek
A következő évek nagy feladata lesz a magyar nyelvű oktatás minőségének javítása, ennek érdekében tovább kell fejleszteni az önálló magyar iskolahálózatot, mélyreható módon át kell gondolni a magyar oktatási rendszert, és — a tanügyi törvény módosítása által — radikálisan bővíteni kell az anyanyelvű oktatást érintő jogokat — jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnap Kolozsváron a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők országos tanácskozásán. Az RMDSZ alapvető célkitűzésének tekinti, hogy évente legalább egy magyar iskolát hozzon létre, de el kell érni azt is, hogy a román nyelvet első osztálytól tizenkettedikig külön program és sajátos tankönyvek alapján oktassák a magyar diákoknak. Ezt az 5—8 osztályosok számára a jelenlegi törvény is lehetővé teszi, de nincs megfelelő tankönyv, nem ösztönző a megírásuk. A minőségi oktatáshoz tartozik a pedagógusok bérezése is, ennek növelése és differenciálása az új kormány egyik első feladata kellene hogy legyen. A konferencián felszólaló szakemberek szerint — a magyar tankönyvek mellett — a legnagyobb gondot főként a szakképzett tanerő hiánya jelenti, bár az elmúlt években e tekintetben is jelentős javulás volt tapasztalható.
Hétfőtől sztrájk
Eredménytelenül zárultak tegnap a kormány öt minisztere és a négy nagyobb tanügyi szakszervezet közötti tárgyalások, így hétfőn már több iskolában és egyetemen lesznek lyukas órák: a főként felsőfokú oktatókat tömörítő Spiru Haret érdekképviselet tagjai beszüntetik a munkát. A többiek a fokozatos tiltakozás mellett döntöttek: november 10-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, és csak 18-án általánosat. A megbeszélésen a közigazgatási és egészségügyi bizalmik is részt vettek, előbbiek november 13-án, utóbbiak 20-án lépnének sztrájkba. A feleknek tegnap egyetlen kérdésben sikerült megegyezni: abban, hogy szükség van az állami alkalmazottak egységes bérezési törvényére, mivel a kiáltó különbségeket szabályozni kellene. Jelenleg a költségvetés különböző ágazatainak javadalmazása nem összehangolt, a fizetési rács 1-től 70-ig terjed, holott az elfogadható mérték 1—15 lenne. A tanügyiek 50 százalékos béremelését áprilisra halasztó sürgősségi kormányrendelet tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Fiatalodik a frakció
13 évvel alacsonyabb az RMDSZ jelöltjeinek átlagéletkora a jelenleg tisztségben lévő képviselők és szenátorok korához viszonyítva. A 2004-ben mandátumot nyert honatyák 33 százaléka nem indul újabb mandátumért. A képviselőházi és szenátusi frakciók átlagéletkora jelenleg 55 év, ezzel szemben a jelöltek átlagéletkora nem haladja meg a 42 évet. Az RMDSZ külön választási honlapot is indított: http://parlament2008.rmdsz.ro
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Hírsaláta
ÚJ SEPRŰ A RÉGI HELYETT. Nicolae Oprişt nevezte ki az Energiaszabályozó Hatóság elnökévé Călin Popescu Tăriceanu. Olosz Gergely, a hatóság korábbi elnöke október elején mondott le a rendkívül magas fizetése miatt kialakult sajtóbotrány után — írja a Mediafax. Különben az Olosz által egykor vezetett hatóságot azóta is gyakran emlegetik a pedagógusbérekkel összefüggésben. Az összehasonlításokból az derült ki, hogy ott a takarítónő meg az igazgató sofőrje többet keres, mint az általános és líceumi oktatásban foglalkoztatott bármely tanár.

- Váry O. Péter:
Félezren túl a Mentor
Félezren túl a Mentor
Közszolgálatként indult a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó, a kilencvenes évek elején gazdátlanul maradt Látó szépirodalmi folyóiratból kinőve, s másfél évtized után bebizonyosodott, közszolgálatként is működik.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS