Pusztuló síremlékek, pusztuló emlékezet (Határhelyzetek)

Kezdjük mindjárt a legnagyobb súlyúval: a sepsiszentgyörgyi református temetőben pusztulnak a sírok, gondozatlanok a kripták, hírneves ,,mikós" igazgató sírhelye a temetői hulladék és a gaz tárolóhelyévé vált. Elhagyott sírhelyek, sírkövek kerültek idegen kézre.

Demeter Lajos helytörténész kifejtette, hogy a municípiumi polgármesteri hivatal nemrég leköszönt testületének nevében Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester — a jelenlegi városmenedzser — vállalkozott arra, hogy a közérdekű sírhelyek és síremlékek — ilyenek az egykori honvédtisztek és honvédek sírjai-sírhelyei és a jeles emberek temetkezési helyei — a város gondozásába és felügyelete alá kerülnek.

Demeter Lajos, a Honvédnévkönyv — Sepsiszentgyörgy, 1848—1849 társszerzője olyan magyarországi példákat sorolt fel ebben a témakörben, ahol az önkormányzatok gondoskodnak a síremlékek és sírhelyek gondozásáról és elidegeníthetetlenségéről, s a városi és községi kertészetek szakszerű felügyelete alá helyezték ezeket. Nálunk, ahol Háromszék hőstettekben leggazdagabb időszakára emlékeztető, azonosított és még rejtőzködő honvédemlékek vannak, a hanyagság és nemtörődömség, a történeti emlékezetkihagyás miatt pusztulnak a síremlékek, és rendszerint március 15. vagy halottak napja előtt végeznek el — ha egyáltalán elvégeznek — némi lomtalanítást és gyomtalanítást.

A tanácskozássá és fórummá alakuló múzeumi beszélgetésben költői kérdésnek tűnik az: vajon az új sepsiszentgyörgyi városvezetés vállalja-e a kiemelten fontos sírhelyek gondozását?

Természetes, hogy az érdekelt egyházi intézménnyel együtt vállalnia kell ezeket a választási ciklusokhoz nem kötődő ügyeket, hiszen a kegyeleti szempontokon túl a város és a települések szégyene a jelenlegi állapot, amely az itt élő emberek hiányos történelmi tudatának szégyenét terítik szét ország-világ szerte.

A beszélgetések során szó volt arról is, a különféle nyári táborozások milyen mértékben alkalmasak arra, hogy a sírkerteket és sírhelyeket rendbe rakják. Erre igen jó példa Csernáton, ahol a tájmúzeum táborozói több ízben azonosították a honvédsírokat, a kidőlt köveket helyreállították s a feliratozást felfrissítették. Különleges példa az is, ami Sósmező felhagyott és elhanyagolt magyar temetőjével történt, amelyet az Ojtozban táborozó 64 Vármegye Ifjúságának debreceni csapata és az ojtoziaknak a Rózsa famíliához kötődő csoportja rakott rendbe, s a még kibetűzhető feliratokat is újrafestette.

A beszélgetésben felszínre került az is, hogy iskoláink vezetői és tanári kara sem szaggatja el a hámfát, ami az elődeink iránti kegyelet ápolását illeti. Jellemző, hogy az olyan összejöveteleken is, mint a mostani, néhány nyugdíjas tanáron kívül senki pedagógus nem vesz részt. Nincs jelen egyetlen középiskolás diák sem, holott ennek valaha nálunk hagyománya volt. Kónya Ádám növendékei és baráti köre, Berde Zoltán és Albert Ernő tanítványai az ,,átkos" időszak körülményei közepette is gondoskodtak a város jelesei síremlékének gondozásáról, az ifjúság történelmi érdeklődésének felkeltéséről és ébrentartásáról.

Ezen a megbeszélésen nem hangzott el megjegyzés, de rendezetlen gondjaink közé tartozik a köztemető világháborús emlékoszlopának restaurálása, amelyről éppen a feliratokat tartalmazó lapok hámlanak le.

A Demeter Lajos és Demeter László szerzőpáros sepsiszentgyörgyi (szemerjai, kilyéni, szotyori) Honvédnévkönyve eléggé nem méltányolható kutatói munka eredménye, s a folytatás is az lesz, de a fáradságos helytörténeti feltárás csonka és hiányos marad, ha a temetőink síremlékeire vésett nevek és adatok, a tárgyi emlékek a szemünk láttára pusztulnak el.

A mostani kérdésfelvetés groteszk érdekessége, hogy ez éppen egy, a történelmi tudatot erősítő könyv bemutatója kapcsán hangzik el, de éppen ez adhat súlyt, és nyomatékosíthatja a halottak napja előtti gyakorlati megoldások fontosságát.