Könnycsepp a feketék szemében

Ha most, az első reakciók és benyomások rendjén mégis arra figyeltünk fel, hogy bizony könny csillogott a feketék szemében, és folyt végig hallgatóságának arcán az örömhír bejelentése után elhangzott első chicagói beszédekor — élő közvetítésben láthattuk a tévében —, akkor annak a lehető legmélyebb emberi oka van. A politikusok is emberek, a szavazók még inkább, s Barack Obama támogatóinak jó hányada az emberi emancipációra adta nyilvánvalóan voksát, amikor e rendkívülinek tetsző félvért juttatta az elnöki székbe. Obama megválasztása egyik legfőbb emberi álmunkra rímel rá: arra a vágyunkra, hogy egyenlő méltóságban és jogokban részesülhessünk a demokráciában, hogy az emberi méltóság és elismerés mindenkinek kijár, az eddig elnyomott, félrelökött, kigolyózott és megalázott kategóriáknak különösen. Keresztneve szuahéliül áldottat jelent talán: hogy eme állapot mindenkit megillet.

Színes bőrűek millióról beszélnek, akik eddig soha nem mentek el szavazni, s csak a mostani helyzet volt képes kimozdítani őket ama kishitűségükből, hogy szavuk igenis számíthat. A szavazatukat ily módon először leadó polgárok nyilvánvalóan egy újabb korlát ledöntését is ünneplik a győztes célba érésében, s csak remélni lehet, hogy e várakozásuk nem marad teljesen kielégítetlen, bár lássuk be, Obama fő feladata ettől függetlenül más lesz.

Fölényes győzelme mégis az örök álom, az emberi egyenértékűség diadalaként is ünnepelhető, s valóban érdemes e pillanatban efölött elidőzni. Évszázados vereségérzet betegei, a valamikor erőszakkal elhurcolt rabszolgák leszármazottai, az azóta a megaláztatások keserű kenyerével etetett kiszolgáltatottak láthatták egy titkos vágyuk teljesülését e politikai küzdelemben. S mivel másfelé is sok még a jogfosztott kisebbség, nem véletlen hát a világra szóló rokonszenv, mely a győztest övezi ma a glóbuszon.