Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 10., hétfő: Közélet Szavazógép helyett kezdeményezők (Fiatal Tanácsosok Találkozója Árkoson) Körülbelül háromtucatnyi fiatal — RMDSZ-es, MPP-s és független önkormányzati képviselő, köztük polgármesterek, alpolgármesterek — vett részt a Háromszéki Ifjúsági Tanács által kezdeményezett Fiatal Tanácsosok Találkozóján Árkoson az Európai Tanulmányok Központjában. Mint Demeter Ferenc szervező, a Hárit önkormányzati alelnöke kifejtette: a szombati találkozó célja egy erős háromszéki ifjúsági háló kialakítása, hogy a 35 évnél fiatalabb tanácstagok, településvezetők megismerjék egymást, kezdjenek el együttgondolkodni, hiszen több helységben ugyanazok a gondok, egy-egy megoldást pedig át lehet venni egymástól. Ne csupán szavazógépek legyenek a helyi tanács ülésein, hanem kezdeményezőkként befolyásolják közösségük életét ― mondta Demeter Ferenc, rossz példával is illusztrálva mondandóját: Mikóújfaluban például az elmúlt négy év alatt egyetlen önkormányzati képviselő sem terjesztett be bár egy határozattervezetet, az eset pedig nem egyedülálló a megyében. A fiatal tanácsosok közötti együttműködés beindítása érdekében a találkozót kisrégiókra leosztva negyedévente megismétlik, így háromhavonta gyűlnek majd össze az erdővidéki, kézdiszéki, orbaiszéki, illetve sepsiszéki képviselők, a Hárit pedig létrehozza önkormányzati tanácsát.
Településvezetőkkel, alpolgármesterekkel együtt Háromszéken körülbelül nyolcvan fiatal önkormányzati képviselő van, fontos, hogy ők felkészülten, hozzáértően dolgozzanak, és elkezdődjék egyfajta együttgondolkodás is ― hangzott el a találkozón. Éppen ezért a találkozókon az önkormányzati munka sajátos problémáiról is szó esik, most például a közbeszerzési eljárás témáját járták körül, de szó esett az ifjúsági alap közösségszervező erejéről, a fiatalok szerepéről az önkormányzatok közötti együttműködésben. ,,Ha a kis közösség gondjáról van szó, akkor nem számít a pártállás" ― hangsúlyozta Gáj Nándor Hárit-alelnök a találkozó pártsemleges jellegét. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 792Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul
vitriol - 10:15 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 10:07 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Ferencz - 09:52 Bérlevonást a politikai selejtért is! (Mai levelünk)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés)
Ferencz - 09:45 Medve vagy ember? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||