Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 10., hétfő: Közélet A hétvége hírei Markó a Nyárádmentén kampányolt
A hét végén kampánystábjával a Nyárádmente településeire látogatott Markó Béla. Az RMDSZ elnöke a szövetség Nyárád-, Küküllő- és Marosmenti választókerület szenátorjelöltje. Markó az MTI-nek elmondta: most nem elegendő a romániai magyarság általános nagy céljairól beszélni, sokszor a főutaktól félreeső falvak konkrét problémáival kell szembesülni, arról kell beszélni, hogy az adott helyen a jövőben leaszfaltozzák-e az utat, építenek-e új iskolát, rendbe teszik-e az óvodát, miként alakulnak a nyugdíjak, sikerül-e új munkahelyeket teremteni. Házak udvarán kell a földművelők, a távoli nagyvárosok felé tekintő fiatalok, a már sehova nem vágyó, de otthon még sokat remélő nyugdíjasok értésére adni: mindennapi gondjaik egy részét csak akkor lehet megoldani, ha a szövetség Bukarestben bejut a parlamentbe, sőt, a kormányban is ott lesz. A politikus kifejtette: annak ellenére, hogy az RMDSZ rossznak tartotta ezt a választási rendszert, az előnyt is jelent, mert a jelölteket arra kényszeríti, hogy az eddigieknél mélyebben térképezzék föl a helyi, mindennapi valós gondokat.
Húsz halott egy orosz atomtengeralattjárón
Súlyos baleset történt egy orosz atommeghajtású tengeralattjárón szombat este a Japán-tengeren: húsz ember életét vesztette és húsznál is több megsérült, de a közlés szerint a hajtómű rendben működik, sugárzásveszély nincs, és a járműben nem keletkezett jelentős kár. Az orosz ügyészség nyomozóbizottságának szóvivője tegnap délután közölte: az első szakértői vizsgálatok szerint az áldozatok életét a tűzoltó rendszer indokolatlan beindulásakor kiáramló freongáz oltotta ki. A 21 halott közül három a fegyveres erők tagja, 17 pedig civil személy, túlnyomórészt a hajógyár munkatársa volt. A tengeralattjáró próbaúton volt. A baleset a tengeralattjáró első két elszigetelhető rekeszét érintette, s így nem veszélyeztette a nukleáris hajtómű működését ― közölte a haditengerészet főparancsnokának munkatársa. Hangsúlyozta: a tengeralattjárót még nem vette át a haderő ― a Csendes-óceáni flottának történő átadást idén év végére tervezték ―, s a baleset a gyári próbajárat során történt. Az Interfax hírügynökség által idézett szakértők szerint a tűzoltó rendszer beindulását a gyári átadó személyzet által elkövetett hiba okozhatta. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 693Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul
vitriol - 10:15 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 10:07 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Ferencz - 09:52 Bérlevonást a politikai selejtért is! (Mai levelünk)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés)
Ferencz - 09:45 Medve vagy ember? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||