Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 11., kedd: Közélet Tárgyi örökségünk védelméért![]() Népi mesterségek bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban
Mindenkinek jogában áll tárgyat alkotni, de annak, amit árusítás céljából készítenek, autentikusnak és minőséginek kell lennie — fogalmazták meg a hét végén tárgyak és életmódok témakörben tartott sepsiszentgyörgyi néprajzi konferencia résztvevői. A szakemberek közösen kívánnak fellépni a giccs ellen, ennek két módját látják: széles körben megismertetni a hagyományos népi mesterségeket, és kiszorítani a vásárokból az értéktelen alkotásokat. Az elmúlt harminc év alatt felére csökkent a népi mesterek száma Háromszéken, jelenleg százötven mestert, kéttucat népművészt és hetvenhat kézművest tartanak számon, utóbbiaknak csupán fele készít hagyományos tárgyakat — ismertették a Kovászna Megyei Művelődési Központ felmérésének adatait.
A megváltozott életmód és értékrend elsöpri a népi tárgyalkotás egy részét, ezért tudatosan védeni kell az őseinktől ránk maradt tárgyi örökséget és az annak előállításához szükséges tudást — hangsúlyozta Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, akinek a pénteken elhangzott, a tárgyi kultúra kutatástörténetéről szóló előadása bevezetőként, a kézművesség újraélesztésének lehetőségeit feszegető vasárnapi értekezése összegzésként szolgáltatott keretet a részkutatásokat is ismertető háromnapos tanácskozásnak, melynek előadói erdélyi és magyarországi néprajzos műhelyekből, múzeumoktól érkeztek a Székely Nemzeti Múzeumba, valamint dolgozattal mutatkozott be néhány kolozsvári néprajz szakos egyetemi hallgató. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 519Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul
vitriol - 10:15 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 10:07 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Ferencz - 09:52 Bérlevonást a politikai selejtért is! (Mai levelünk)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés)
marta42 - 09:48 Kulákok és kiskapuk (Visszajelzés) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
