Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 12., szerda: Máról holnapra Jogi dupla csavarTăriceanu és kormánya a stafétabot átadása előtt szűk három héttel úgy megkavarta a hazai közéletet, hogy ember legyen a talpán, aki érti, valójában mit is akarnak. Kedd estig, a miniszterelnök második színre lépéséig meglehetősen egyértelmű volt a helyzet: felmérték, hogy kiürült a pénzeszsák, látszott, tisztában vannak azzal, hogy a gazdasági váláság Romániát sem kerülheti el, s mert pontosan ismerik az ország gazdasági teljesítőképességét ― bár hurráoptimista nyilatkozataikkal korábban kissé eltájolták az alkalmazottakat, s szinte belehajtották a bérkövetelési hullámba ―, leköszönésük előtt igazi liberális pártként kívánnak viselkedni, s benyomják a pénzpazarlás fékeit. Teszik ezt annak tudatában, hogy a szociáldemokratákkal való illetlen viszonyuk gyanakvással töltötte el igazi liberális eszméket valló szavazótáborukat, s az elvhűség, a keménykedés, az ország távlati érdekeinek szolgálata most kimondottan jól hat rájuk. De időközben belső körökben valami hirtelen mintha megváltozott, s bár a gazdasági válság jelei egyre nyilvánvalóbbak, a szigor és keménység mind indokoltabbá vált. A liberális kormány (mert az RMDSZ-ről mint kormánytényezőről, semmit nem hallani) hirtelen váltással huszonnyolc százalékos béremelést ajánlott a pedagógusoknak, két szakaszban, 2009. március és szeptember 1-jétől, azzal az ígérettel, hogy az alacsonyabb jövedelműek többet, a magasabbak kevesebbet kapnak. A kormányrendeletet azonnal közzétették a Hivatalos Közlönyben, nem feledkezve meg arról sem, hogy az előző rendeletet, mely a pedagógusok ötvenszázalékos fizetésemelésének megakadályozása érdekében hoztak, semmissé nyilvánítsák. Közben hétfőn a szenátus elutasította az említett kormányrendeletet, igaz, a képviselőház jövő hétre halasztotta a vitát és a szavazást, de a pedagógusok reménykedtek, főképp abban, hogy az alkotmánybíróság e heti ülésén alapszabály-ellenesnek nyilvánítja a kormány 130. számú rendeletét. Melyet kedd este ― ugyancsak kormányrendelettel ― semmissé nyilvánítottak.
Zavarba is jött az alkotmánybíróság, elnökük, Ioan Vida elismerte, ilyen eset még nem fordult elő praxisukban, s nem hirdettek ítéletet. A pedagógusbérek egyelőre függőben maradtak, a parlament kezdhet mindent elölről, ha még egyáltalán időt szakít ebben a nagy választási kampányhadjáratban eme ügynek. És a liberálisokról is lehullott a lepel: jogászi csűrés-csavarásokkal, újabb és újabb kormányrendeletekkel mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a pedagógusok bérének rendezését. Nem a jövőért, nem a gazdasági biztonságért, csak azért, hogy nekik legyen igazuk. S főként, mert klientúrájuk, beleértve a szocdemeket s az RMDSZ-t is, már minden elkölthető pénzt elpallt. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 760Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul
vitriol - 10:15 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 10:07 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
Ferencz - 09:52 Bérlevonást a politikai selejtért is! (Mai levelünk) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||