Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 13., csütörtök: Közélet Elfogadták Kézdivásárhely címertervétA keddi soros tanácsülés, akárcsak az előző rendkívüli, a Bokor Tibor és Rákosi János közötti szóváltással kezdődött. Bokor ismét feltette Rákosinak a kérdést: ha kilépett a pártból, amely színeiben mandátumhoz jutott, mi a szándéka, kilép-e a tanácsból? Rákosi számított a kérdésre, felkészült, törvényekre hivatkozott, érvelt, és ő is kérdezett. Megkérdezte: Csernátonban Haszmann Pál hogy lehet egy időben parlamenti képviselő és helyi tanácstag is? Végül Zátyi András jegyző sem tudott a Bokor Tibor által felvetett kérdésre egyértelmű választ adni, ezért Rákosi János kizárása a helyi önkormányzatból elmaradt. A fizetéses parkolóhelyekkel kapcsolatos határozattervezetet ismét elnapolták, ellenben a napirenden szereplő többi határozattervezet megkapta a szükséges szavazatszámot.
A városatyák jóváhagyták az Amylum Rt.-től a város magánvagyonába került ülepítőállomás átadását a közüzemek kezelésébe, valamint a Vigadó melletti, egykori újságosbódé átvételét a közüzemektől a város magántulajdonába, majd annak nyílt árveréses bérbeadását, valamint a Vigadó emeletén található egyik helyiség büféként való üzemeltetését és bérbeadását. Egyhangúlag elfogadták egy kétszobás szolgálati lakás kiutalását dr. Ercse Ferenc orvosnak.
A Bethlen utcában a fiatal házasok számára épített lépcsőház lakásainak elosztásáról is döntöttek, huszonhármat a lista alapján fiatal házasoknak osztanak ki, hat az épületen végzett munkálat részaránya szerint a rendőrségnek jut.
A tanácsülés végén — habár nem szerepelt napirenden — Rácz Károly polgármester bemutatta a város címertervét. Elmondta: a három terv közül a Kosztándi Jenő festőművész által készített kapta a legtöbb szavazatot, ezért a Szekeres Attila címergrafikussal történt egyeztetés alapján Vetró András szobrász, tanácstag elvégezte azon a szükséges heraldikai módosításokat. A címertervet a képviselők elfogadták.
Rácz bejelentette, hogy a fizetett parkolókkal kapcsolatos határozattervezet megvitatására egy héten belül rendkívüli ülést hív össze. Szarvadi József alpolgármester arra emlékeztette az RMDSZ-es tanácstagokat és főleg Török Sándor volt polgármestert, hogy ha szívügyük Kézdivásárhely, ahogy az annak idején a választási kampányban elhangzott, akkor fogjanak össze, ,,és ne abban járjanak, hogy a város fejlődése megálljon". Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 669Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul
vitriol - 10:15 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 10:07 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||