Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 11:35
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 19., csütörtök: Közélet

Ellenőrzik egészségünket

A júliusban születettek közül sokan megkapták már a felszólítást, hogy jelentkezzenek egészségfelmérésre, és ezzel együtt a postás kézbesítette számukra a két szükséges nyomtatványt is. A családorvosi rendelőkben megkezdték a vizsgálatokat, naponta átlagban két órát szánnak az orvosok az országos program végrehajtására.
A törvényes előírás szerint óránként három páciens alapellenőrzését kell elvégezni, azt ellenben minden családorvos maga dönti el, hogy naponta mennyi időt fordít az akut és krónikus betegek ellátása mellett a felmérésre. Dr. Szmolka Márta, a háromszéki családorvosok szövetségének képviselője lapunknak elmondta, két óránál többet képtelenség elvenni erre a célra a napi konzultációktól, de akinek kétezer páciens szerepel a listáján, ilyen ritmusban egy év alatt nem tudja felmérni mindannyiukat. Emiatt az orvosok túlóráznak, a biztosítottak pedig várakoznak.
Az eljárás a következő: mihelyt a biztosított kézhez kapja az értesítést és a nyomtatványokat, időpontot kér a családorvostól. A vizsgálat azzal kezdődik, hogy válaszolnia kell a számítógépes program által egységesen meghatározott kérdésekre, majd az orvos megkezdi a méréseket, a bőr, nyirokcsomók, has, végtagok, érzékszervek, vérnyomás stb. ellenőrzését, a harmadik lépésben pedig az orvos felírja a választható kilenc laborvizsgálatból azokat, amelyeket indokoltnak tart, illetve más analízist és szakorvosi vizsgálatot is kérhet.
Szmolka doktornő szerint a vizsgálati csomag érdemleges, de nem teljes, nem tartalmaz többek között nőgyógyászati és mammográfos vizsgálatot, valamint egy sor olyan ellenőrzést, amely alkalmas különböző betegségek szűrésére. Az eredmények alapján számítógépes program segítségével a családorvos elkészíti a kockázati leírást, mely képet ad arról, hogy az illetőnek milyen betegségek kialakulására van esélye, de ahhoz, hogy teljes képet kapjon szervezete állapotáról, ennél többre lenne szükség — szögezte le a családorvos.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Áros Károly:
A négyszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szabó Kati újra itthon Zágonban (Torna)
A négyszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szabó Kati újra itthon Zágonban (Torna)
Pénteken, július 13-án a Franciaország—Románia légi vonalon hazaérkezett Szabó Kati, Zágon minden idők leghíresebb polgára, aki egyedüliként világhírűvé tette Mikes Kelemen szülőfaluját, Kiss Manyi színművésznő gyermekkorának faluközösségét. Bukarestben Andi Vilara sportújságíró fogadta Katit és két gyermekét, Lorenzót és Zenót, és azonnal kivitte őket a Északi pályaudvarra, ahonnan vonattal jöttek egészen Brassóig, ott Kati bátyja, Öcsi várta, és hazaröpítette őket Zágonba.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS