Szavak, szavak, szavak

Nos, folyt az ígéret, akár a Duna, mikor megárad, természetesen, nyakon öntve a liberalizmus és hazafiság olcsó édeskés szószával. Egy idő után kényelmesen hátradőlhetett az ember, s mintegy megnyugodva vehette tudomásul, a miniszterelnök nem hozzá beszél, nem őt kábítja, nem őt bolondítja. Ugyanis majdnem minden második mondatban az hangzott el, a románoknak ezt adnak, a románok azt kapnak, a románoknak jó lesz, a románok boldogok lesznek, mert hazájuk felvirágzik, s mikor felszólította hallgatóságát, legyenek boldog és büszke románok, megnyugodtunk, s helyeseltünk. Legyenek! Azt ugyanis nem román ésszel felfogni, mit akar távozása előtt bő két héttel az ország meglehetősen levitézlett miniszterelnöke ezzel a négy évre szóló gazdaságélénkítő és válságkezelő programmal, aligha lehet. Ha a románoktól szavazatokat kíván szerezni, rendben van, illetve az sincs rendben, mert most inkább a végső számvetést kellene kabinetjének elkészítenie, s végre tisztáznia, mennyi pénz van még abban a bizonyos államkincstárban, mire számíthat az új kormány, miből gazdálkodhat, mit ígérhet majd a forrongó szakszervezeteknek, s a birtokukban lévő információk tükrében milyen mértékben sújtja majd az országot, azaz a románokat a pusztító viharként közeledő gazdasági válság. Erről ugyanis pontos képet nekik kell adniuk, ők ismerik naprakészen a helyzetet, s ha valamelyes felelősséggel kezelik ennek az országnak a dolgait, kötelességük lenne tájékoztatni, nem távlati tervekkel altatni. Legalább a románokat.

Különben rossz vicc és nyomasztó álom az egész. Most, a kampányban mindenki ígér, tervez, beszél, altatja a közvéleményt, pocskondiázza ellenfelét, miközben a jobb sorsra érdemes románokkal együtt még csak nem is sejtjük a jövőt.