Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 19., csütörtök: Sport A négyszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szabó Kati újra itthon Zágonban (Torna)![]() Pénteken, július 13-án a Franciaország—Románia légi vonalon hazaérkezett Szabó Kati, Zágon minden idők leghíresebb polgára, aki egyedüliként világhírűvé tette Mikes Kelemen szülőfaluját, Kiss Manyi színművésznő gyermekkorának faluközösségét. Bukarestben Andi Vilara sportújságíró fogadta Katit és két gyermekét, Lorenzót és Zenót, és azonnal kivitte őket a Északi pályaudvarra, ahonnan vonattal jöttek egészen Brassóig, ott Kati bátyja, Öcsi várta, és hazaröpítette őket Zágonba. Katival és gyermekeivel, na meg nővérével, Zitával Zágonban találkoztunk. Kati éppen készülődött — természetesen lelkiekben — az aradi, majd a dévai útjára. Aradon férje, Krisztián szülei várják, Déván pedig a szurkolók tábora, élükön a vezérrel. Jó ezt hallani, hogy lám-lám, Déván nem feledkeztek meg róla, ma is szeretik, és látogatása valóságos eseményszámba megy. Déván, ahol tornászpályafutásának egy részét töltötte, ma sem felejtették el, ma is a város legnagyobbjai közé sorolják — nem úgy, mint Zágonban — anélkül, hogy egy krajcárt is letegyen a dévai sportmozgalom asztalára, rendkívüli tisztelettel, hódolattal veszik körül.
Déváról Zágonba tér vissza, s újabb napokat tölt szülőfalujában azok körében, akiknek van korrekt értékskálájuk, akik tudják, mit jelent a világ legjobbjának lenni, akik tudják értékelni Kati rendkívüli eredményeit, tudják értékelni a Kati egyszerűsége, szerénysége mögött meghúzódó — nem fitogtatott — világnagyságot. Azt a világnagyságot, aki elmondhatja magáról, hogy az olimpiai játékok — ez nem keverhető össze a vadászegylettel — történetében négyen vannak, akik egy olimpián négy aranyérmet szereztek, köztük a zágoni Szabó Kati. Hogy tetszik-e ez a község korifeusainak vagy sem, ez az igazság!!!
Kati tegnap a magyarországi sportújságírók egy csoportját fogadta, na és természetesen a Háromszék munkatársát is, aki csak azért jött, hogy megnézze, a Mikes-kertben az egy hónappal korábban a Magyar Olimpiai Akadémia tagjai — köztük az olimpiai bajnok Varga János — által felállított tábla áll-e még... Áll, abban az állapotban, ahogy Vargáék felállították...
Azzal a szavakkal váltunk el, hogy találkozunk a hónap végén, természetesen itthon, Zágonban. S ha csak egy mód is lesz rá, Kicsid Gábor, Derzsi Ede társaságában. Tudják, mindketten olimpiai versenyzők, világ- és Európa-bajnokok, érmesek. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 366Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
