Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 14., péntek: Közélet Tiltakoznak az iskolák körzetesítése ellen (Közmeghallgatást kezdeményez az MPP)Nem ért egyet a sepsiszentgyörgyi iskolák körzetesítési tervével az MPP önkormányzati frakciója, úgy vélik, a gépies jelleggel végrehajtott szabályozás, mely szerint a gyermekek lakhelye lenne a perdöntő, több emberi szabadságjogot sért. A szabad iskola- és pedagógusválasztás elve a román alkotmány által szavatolt — szögezte le Csinta Samu, az MPP megyei ügyvezető elnöke, aki elmondta: a frakció közmeghallgatást kezdeményez, és felkérik a pedagógusokat, szülőket, fejtsék ki véleményüket a kérdésről. A sepsiszentgyörgyi tanács november végi ülésén tárgyal és szavaz a körzetesítésről, így a véleménynyilvánításra rövid időn belül sort kell keríteniük. Az MPP elképzelése szerint egy lazább szerkezetű átalakítást kell támogatni, ez a merev megszabás nagyon sok gyermeket eleve hátrányos helyzetbe hozhat. Csinta elmondta, az MPP oktatási szakemberei is elkészítik javaslatukat, ezt és a tanároktól érkezett észrevételeket figyelembe véve szavaz majd a párt frakciója a kérdésről a következő testületi ülésen. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 729Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:16 Egymás között magyarul Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||