Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 15., szombat: Közélet Tizenketten tíz helyre (Civilek a Lábas Házban)Elbírálta a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház termeinek használatára leadott pályázatokat a város önkormányzatának e célra alakult bizottsága, a különböző kritériumok alapján felállított pontozásos módszer azonban kis meglepetést is okozott: a tizedik helyen holtversenyben három szervezet azonos pontszámot kapott. Összesen huszonegy szervezet szeretett volna teremhez jutni a Lábas Házban, azonban még az elbírálás előtt egyik visszalépett, így a bizottságnak húsz pályázó közül kellett választania — tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől. Az önkormányzat szerint nagyon jól összeállított kritériumrendszer alapján a legtöbb pontot az Alpin Sport Egyesület kapta, sorrendben következik a Cimbora Alapítvány, a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület, az Etna Alapítvány, a Mihai Viteazul Alapítvány, a Közösségért Egyesület, a Romániai Magyar Cserkész Szövetség, a Sugás Nyugdíjas Szövetség és a Hárit, aztán azonos pontszámmal a Romániai Magyar Közgazdász Egyesület, a Pro Nobis Egyesület és a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Egyesület. Mivel csupán tíz helyiség adható egy évre ingyenes használatba, az alpolgármester összehívta a tizenkét szervezetet, hátha kerülne köztük, mely vállalja, hogy megoszt egy termet valamelyik másik szervezettel — az egyeztetés azonban kudarccal zárult. Ezek után valószínűleg az önkormányzat döntésére bízzák a patthelyzet megoldását — mondta az alpolgármester.
A földszinten létesítendő kávéház működtetésére nem jelentkezett senki, a bérbeadás kétszeri meghirdetése után közvetlen tárgyalás következik — ha akad vállalkozó arra, hogy ne egy átlagos kocsmát, hanem olyan kávéházat létesítsen, mely az értelmiségiek kedvelt helyévé válhat. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 816Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:45 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||