Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 15., szombat: Közélet Új színházi stúdiótermet terveznekA két sepsiszentgyörgyi színházat kiszolgáló műhelyek egy részének lebontásával-átalakításával új előadótermet szándékszik létrehozni az önkormányzat. Erre a város rendelkezésére áll egymillió lej, amit a művelődési minisztérium költségvetéséből kapott Sepsiszentgyörgy a színház épületének átalakítására. Az elképzelés szerint a színháznak a Székely Mikó Kollégium udvara felőli, jelenleg lakatos- és festőműhelyeknek helyet adó épületeket bontanák le, az új, háromszintes épület földszintjén két próbatermet, emeletén százötven fős közönség befogadására alkalmas stúdiótermet kialakítva. A műhelyek valószínűleg Szépmezőre költöznek, bár az ülésen elhangzott, Kilyénben is van az önkormányzatnak üresen álló épülete, ahol valamikor éppen asztalos- és lakatosműhelyek működtek. Antal Árpád András polgármester szerint az sem kizárt, a város felszámolja majd a színházi műhelyeket, a díszletek és jelmezek elkészítését magáncégeknek kiadva, addig is e szolgáltatásokat ki szeretné költöztetni a belvárosból, szerinte túl értékes a hely ott, semmint műhelyek foglalják el. A művelődési minisztériumtól kapott pénzre szerződést kell kötni a szaktárcával ― mondta el ―, ennek előfeltétele, hogy az önkormányzat elfogadja a stúdióterem kivitelezési tervét, hiszen idén a pénzt el kell költeni, különben visszamegy az államnak.
Egy új előadóterem megépítése mindkét társulatot segítené, fejezték ki véleményüket a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureşanu Színház vezetői, hiszen az egyetlen nagytermen osztozkodni kényszerülő truppok olykor egymás munkáját akadályozzák, másrészt a román színház számára ― bár lenne pénze rá, szintén a központi költségvetésből ― egyelőre nincs kilátás más székhely megvásárlására, a néhai Lux moziról ugyanis kiderült, alkalmatlan színházi célokra, a Művészről pedig megszületett a város tulajdonába való átutalásról szóló kormányhatározat, azonban még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 484Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:45 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken
Ferencz - 10:19 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||