Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 19., csütörtök: Sport Egy hét Franciaországban (Asztalitenisz)A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub és a franciaországi Mont Saint Aignan város sportklubjainak asztalitenisz-szakosztályai között immár hatodik éve tart a kapcsolat. Kölcsönösen látogatják egymást. Idén nyáron a kantai asztaliteniszezőkön a sor, hogy viszonozzák a franciák tavalyi látogatását. Július 25. és augusztus 1. között Dobolyi Aladár edző, Józsa Irén tanár, tolmács és tíz sportoló Franciaországba látogat. Kézdivásárhelyről indultak el
![]() Szász Kinga és Bedő Zoltán immár négy, illetve három éve magyarországi sportkluboknál versenyez, de minden nyáron hazatérnek, és találkozni lehet velük az edzőteremben. Elsőként Szász Kingát kérdeztük, aki elmondta, hogy továbbra is a nagykanizsai sörgyár MB I-es csapatában játszik, és az ötödik helyen, a középmezőnyben végeztek, ami Óber Andreának és Szász Kingának köszönhető, hiszen a másik két játékos újonc volt. Kingának Boros Tamarával is alkalma volt játszani, ő az európai ranglista élvonalába tartozik, és az olimpiai bajnokságon párosban bronzérmet szerzett. A Mura-Dráva Kupa nemzetközi versenyen Kinga egyéniben és Óber Andreával párosban bronzérmet szerzett. A sport mellett idegenforgalom―turizmus szakon másodévet végzett a főiskolán, még két éve van hátra. Azután is minden vágya az, hogy munkája mellett asztaliteniszezzen. Jelenleg egy hónapot tartózkodik szülővárosában, és július 31-én indul Nagykanizsára, ahol augusztus közepén edzőtáborba vonul, mivel már szeptember 7-én megkezdődnek a bajnoki mérkőzések.
Bedő Zoltán 1987-ben született Kézdivásárhelyen. Az asztalitenisszel hatéves korában ismerkedett meg, 2003-ig erősítette a Nagy Mózes Sportklub csapatát. Zoltán négyszeres román bajnok párosban, csapatban és egyéniben. Első alkalommal alig tízévesen nyert bajnoki címet. 2003-ban a szombathelyi MB III-as csapathoz került, ahol neki is köszönhetően a csapat előbb az MB II-be, majd az MB I-be került. Zoltán e hónap végén, 25-én Németországba utazik, ahol csapatával egy tizenhárom napos edzőtáborban lesz jelen.
Dobolyi Aladár, az éremkovács két tehetséges tanítványáról az alábbiakat nyilatkozta: ,,Személyesen nagyon örülök mindkét volt sportolóm sikerének, mindketten derekasan megállják a helyüket. Azt kívánom, hogy sikert sikerre halmozzanak, és további még szebb eredményeket érjenek el." Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 233Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vitriol - 11:50 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 11:45 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
fekete - 11:10 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
England - 11:06 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
FerenczBotond - 10:30 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 10:28 Aradi pedagógusok Háromszéken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
