Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 19., szerda: Közélet Amerikai diplomata SepsiszentgyörgyönTájékozódó székelyföldi látogatását tegnap Sepsiszentgyörgyön kezdte Stephen Ruken, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai kérdésekkel foglalkozó attaséja. Előbb RMDSZ-es önkormányzati vezetőkkel, illetve a megye prefektusával találkozott, majd az MPP és az SZNT küldöttségével tárgyalt. Mindkét találkozó résztvevői elmondták, a diplomata rendkívül felkészülten érkezett Sepsiszentgyörgyre, és a két megbeszélésen elsősorban kérdéseket tett fel, hogy első kézből tájékozódjék, és még tisztább képet alakítson ki a székelyföldi helyzetről.
Érdekelte a két magyar párt, az RMDSZ és az MPP viszonya, illetve a november végi választások után várható helyzet. ,,Elmondtuk, vannak kedvezőbb és kevésbé jó forgatókönyvek, egyelőre nem tudni, mi várható, és még az is megtörténhet, ugyanaz kezdődik majd Romániában, mint Szlovákiában" — mondta el Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Ismertették, az RMDSZ kormányon van, léteztek írott szerződések is román partnereivel, ám ezeket számos esetben nem tartották be. Továbbra is kormányon maradna a szövetség, ám nem minden áron, hisz szerepvállalásával elsősorban fejlesztési kérdésekben segítette az erdélyi magyarságot, kisebbségi jogok terén nem történt előrelépés. Az autonómiával kapcsolatos kérdéseknél elmondták, Székelyföldnek gyakorlatilag 1968 óta nincs autonómiája, és tisztázták azt is, sokan megpróbálják összemosni az autonómiát a függetlenséggel, pedig szó sincs arról, hogy Románia egységét veszélyeztetné a székelyföldi követelés — hangsúlyozta a polgármester. Kifejtették, az erdélyi magyarság több mint fele Székelyföldön kívül él, ezért is fontos lenne, hogy az autonómia megvalósítása konfrontálódás nélkül történjék. ,,Stephen Ruken tájékozódni jött, nem fogalmazott meg véleményt, de látogatása jelzés értékű. Nekünk is, a románoknak is el kell gondolkodnunk azon, mit keresett itt" — fogalmazott Antal.
Tegnap délután az amerikai diplomata másfél órás beszélgetést folytatott az MPP és az SZNT képviselőivel. Ezen a találkozón elsősorban az autonómiáról érdeklődött, tudni akarta: hogyan képzelik el megvalósítását, miként működtetnék az autonóm régiót, milyen intézményrendszert építenének ki. Tájékoztatták az erdélyi magyar politikai helyzetről is, arról, hogyan alakult meg az MPP, mi váltotta ki létrejöttét, hogyan szerepeltek az önkormányzati választásokon, illetve miért nem indultak pártként a parlamenti választásokon — tudtuk meg Gazda Zoltántól, az MPP megyei alelnökétől. Érdekesnek és jó hangulatúnak nevezte az amerikai attaséval folytatott megbeszélést.
Stephen Ruken tegnap este találkozott Petre Străchinaruval, a Kovászna megyei román képviselővel, majd továbbutazott Hargita és Maros megyébe. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 717Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 12:17 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
kifli - 12:10 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 12:09 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 12:08 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:50 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 11:45 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:24 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||