Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 24., hétfő: Közélet A Kájoni Consort kapta ez Erdővidék Kultúrájáért díjat (Erdővidéki Közművelődési Napok)![]() A pénteken elkezdett huszonnégy órás olvasómaraton sikerével és az Erdővidék Kultúrájáért díj átadásával értek véget szombaton a XVI. Erdővidéki Közművelődési Napok. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Kájoni Consort régizene-együttese méltán érdemelte meg a kitüntetést. Egyrészt, mert zenei örökségünket éltette, másrészt régiónk hírnevét vitte/viszi messze a nagyvilágban — hangzott el az üdvözlőbeszédekben. A Gaál Mózes Egyesület elnöke, Demeter László a közművelődési napokról szólva örömét fejezte ki, hogy rendezvényeiket tizenhat településre sikerült elvinni, s így minden eddiginél több erdővidékinek adatott meg, hogy részt vegyen, majd a Kájoni Consort együttest laudálta hosszú, eredményes munkájáért. Az együttes alapítója, Demeter János az alakulást, a kezdeti időszakot idézte fel. A Vox Humana kamarakórus vezetőjének, Szilágyi Zsoltnak levelét Hoffmann Edit olvasta fel, végül a nagykárolyi Collegium régizene-együttes vezetője, Deák Endre méltatta a kájonisok két évtizedes munkáját. A gálaműsoron fellépett a Baróti Szabó Dávid Középiskola és a Gaál Mózes Általános Iskola növendékeiből álló Gyöngyharmat régizene-együttes, a sepsiszentgyörgyi Codex és a nagykárolyi Collegium régizene-együttes, végül maguk a kitüntetettek koncerteztek. Az utolsó szám előtt néma főhajtással emlékeztek az idén elhunyt Györgypál Lajosra.
A zárónapon Bardocon id. Antal István nyugalmazott református lelkipásztor Adalékok Bardoc történetéhez, dr. Kolumbán Vilmos egyháztörténész Benkő József életpályája címmel értekezett, Középajtán a baróti Baki együttes lépett fel, majd a Szent Adalbert Egyesület és a Középajtai Ifjúsági Egyesület tagjainak részvételével gyöngyfűzést és adventikoszorú-készítést oktattak, Nagyajtán a Kriza János Általános Iskolában a kisbaconi Bodvaj Egyesület közreműködésével kézműves-foglalkozásokat tartottak. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 639Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:37 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 12:27 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:19 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:17 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
kifli - 12:10 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 12:09 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 12:08 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
vitriol - 11:50 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
vitriol - 11:45 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
