Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 25., kedd: Közélet Kézdivásárhelyen nem épül krematórium! (Visszajelzés)Lapunk tegnapi számában jelent meg a megyei tanács üléséről szóló tudósítás, mely szerint Tamás Sándor azzal vádolta meg Rácz Károlyt, Kézdivásárhely MPP-s polgármesterét, hogy veszélyes hulladékok égetésére szolgáló krematóriumot készül befogadni. A tanácselnök állításának alátámasztására az október 13-án Rácz Károly által tartott sajtótájékoztatóról szóló cikk fénymásolatát osztotta szét a tanácstagoknak. Meghallgattuk a sajtóértekezleten készült felvételt: nem esett szó krematórium építéséről, csupán újságírói kérdésre válaszolva Rácz elmondta, hogy megkeresték a bukaresti Delta Rom cég képviselői, mert területet szerettek volna bérelni a krematóriumnak, ahol ötven új munkahely létesülne, és megoldódna a virágház fűtése. Ennyi hangzott el, semmivel sem több. Hazugság az az állítás, mely szerint Rácz Károly polgármester a krematórium felépítése mellett érvelt volna.
Tegnap a polgármester reagált: az utóbbi hónapokban több, Kézdivásárhelyen beruházni szándékozó cég vezetője is megkereste őt, köztük a bukaresti Delta Rom képviselőjével is tárgyalt partnerszerződés megkötéséről, s az akkor jól is hangzott, előnyös lett volna a városra nézve, de konkrét lépés azóta sem történt. Utólag többen is felhívták a figyelmét arra, hogy Kézdiszéken nem egy, hanem három szemétégetőt hoznának létre, melyek hiába épülnének EU-s normáknak megfelelően és a kibocsátott füst sem környezetszennyező, mégis nagyon sokat rontanák a vidék turisztikai vonzerejét. Amikor erre többen is rávilágítottak, nyilvánvalóvá vált, hogy olyan próbálkozásról van szó, amelynek nem csak gazdasági, hanem politikai oka is lehet. Az egyik cél éppen Felső-Háromszék turisztikai vonzerejének a rombolása lenne. Ezt követően született a végleges döntés: semmilyen formában és feltételek között sem támogatják ezt a beruházást. Máskülönben a krematórium kérdése nem új keletű, a fővárosi cég a központi régióban több helyen is próbálkozott területhez jutni — hangsúlyozta Rácz —, Török Sándor volt polgármester mandátuma idején is felmerült. Engem akkor vádoljanak, amikor konkrét lépést tettem, teszek a krematórium felépítése érdekében — mondotta Rácz Károly —, a többi csak rosszindulatú pletyka, amivel politikai ellenfeleink engem és az MPP-t szeretnék lejáratni. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 767Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Rubus_idaeus - 12:50 Hozzászólhatunk a menetrendhez
ladoga2009 - 12:46 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Ferencz - 12:37 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 12:27 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:19 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:17 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
kifli - 12:10 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 12:09 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 12:08 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||