Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. november 29., szombat: Kultúra Szépség, szavak nélkül (Rómeó és Júlia az M Stúdióban)![]() Kellemesen kell csalódnia annak, aki kissé kétkedőn indul az M Stúdió mozgásszínházi műhely legújabb bemutatójára, aki azon töprengett, milyen lesz majd a világ egyik legszebb és legdrámaibb szerelmi története, Shakespeare Rómeó és Júliája egy szöveg nélküli előadásban, amelyből hiányzik majd a darab talán egyik legszervesebb része: a költői szavak, sorok, kompozíció. Uray Péter rendező hajmeresztő vállalkozásnak minősítette a színpadra vitelt, az eredmény pedig egy lélegzetelállítóan szép előadás lett, és a szkeptikusok arról is megbizonyosodhatnak: van költészet szavak nélkül is, van drámaiság zene, tánc és mozgás ötvözetében, és van katarzis.
És ami első látásra hátránynak tűnne — a szöveg hiánya —, szinte észrevétlenül válik előnnyé a produkcióban: a történetnek csak az esszenciája jelenik meg, és ettől még inkább felerősödnek bizonyos mozzanatok, pillanatok, még izzóbbá válik a szenvedély — mind a szerelem, mind a mindent megsemmisítő, romboló gyűlölet. Persze, kell a sikerhez a rendező arányérzéke, a szereplők kifinomult mozgáskultúrája, kell a külső és belső történésekhez mindvégig harmonikusan illeszkedő zene, a gyűlöletet, a világ sokszor kegyetlen törvényeit oly eredeti módon és mégis hűen tükröző díszlet. A Carmnecita Brojboiu által tervezett, vörös és fekete színek által uralt díszlet a történet folyásával összhangban hol dinamizmust, hol ridegséget, hol pedig a gyűlölet következtében oly fekete gyászt sugall. Emlékezetes továbbá az erkélyjelenet, melyben az udvarlás játszi könnyedsége, a percnyi derűt megvillantó játékosság és a bukásra ítélt szerelem súlyos komolysága egyaránt érvényesül, miközben a Rómeó és Júlia körüli rácsok könyörtelenül jelzik: ez a világ nem tűri meg a szépet, a tisztát.
A színészi teljesítmény egyenletesen jó színvonalú, egyetlen mozdulat sem válik funkció nélkülivé, Nagy Attila pedig mindvégig hiteles Rómeót alakít, remekül beilleszkedtek a vendégművészek: Magyarosi Imola és Györgyjakab András, de ugyanígy szólhatunk a társulat többi tagjáról is. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1053Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 13:08 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
ladoga2009 - 12:56 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Rubus_idaeus - 12:50 Hozzászólhatunk a menetrendhez
ladoga2009 - 12:46 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Ferencz - 12:37 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
Ferencz - 12:27 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:19 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
moni - 12:17 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
