Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. december 3., szerda: Közélet Siker vagy félsiker? (Értékelte eredményeit az RMDSZ)Nem győztes csapatként ültek a sajtótájékoztató asztalához az RMDSZ mandátumot szerzett háromszéki jelöltjei, magyarázkodás, bűnbakkeresés, némi önkritika egyaránt vegyült a választóknak járó köszönetekkel fűszerezett értékelésbe. Albert Álmos szenátor elsősorban azt igyekezett igazolni, a megyei szervezet kicsit jobban került ki a választásokból, mint négy évvel ezelőtt, akkor az országos kosárból kaptak a harmadik képviselői hely és a második szenátori hely megszerzéséért, most erre nem volt szükség.
Tamás Sándor, a megyei kampánystáb vezetője egyrészt a felső-háromszéki rágalmazó kampányban (névtelen levelek, vádaskodó falragaszok, a választók részvételről való lebeszélése, szinte tettlegességig fajuló konfliktus), illetve az új rendszer kevéssé mozgósító jellegében látja a nagyarányú távolmaradás okát. Úgy véli, bár volt alternatíva, beigazolódott, ez nem visz több választót az urnákhoz. ,,A vasárnapi választások legitimizáltak egy politikai irányt" — véli a megyei tanács elnöke, és ígérte, a következő években összefogást hirdetnek, igyekeznek visszaszerezni azok bizalmát, akik elfordultak a közélettől (nem az RMDSZ-től) — hangsúlyozta.
Tamás kitért arra is, hogy 1377 szavazat hiányzott Molnár Gábor, a negyedik RMDSZ-es képviselőjelölt sikeres szerepléséhez, 1216 pluszszavazat esélyt teremtett volna, hogy legalább a visszaosztásnál mandátumot nyerjen. A két független képviselőjelölt 4376 voksot vitt el, a felelősség őket, az MPP-t és mindazokat terheli, akik nem értették ezt meg — emelte ki Tamás Sándor.
Márton Árpád képviselő szintén számokkal, arányokkal magyarázta a kialakult helyzetet, megismételte lapunkkal kapcsolatos kifogásait, vádjait és ráadásként a ,,magyar közösség ellen elkövetett bűncselekménnyel"(sic!) vádolta szerkesztőségünket. Valószínű kormányon lesznek, csak kisebb beleszólással, ahhoz hogy valóban szükséges és megkerülhetetlen tényezővé váljanak, annyi szavazatra lett volna szükségük, mint négy éve. Márton Árpád szerint a Háromszék felelős azért, mert most hét végén az RMDSZ kevesebb voksot kapott, mint négy esztendeje.
Háromszék megújulására szavazott ― jelentette be Bokor Tibor szenátor, aki szerint szükség lesz az RMDSZ helyi szervezeteinek átalakulására, dinamikusabb, fiatalosabb politizálást kell gyakorolniuk az elkövetkezőkben. Feladatuk lesz közelebb kerülni az emberekhez, megértetni velük, hogy nem ellenük, hanem értük dolgoznak.
Olosz Gergely képviselő kiemelte, nem a választók hibája, hogy nem sikerült jobb eredményt elérniük, hanem a ,,vezetőké és azoké, akik befolyást tudnak gyakorolni a közvéleményre". Úgy vélekedett, a következő időszakban széthúzás helyett együttműködésre, pozitív hozzáállásra lesz szükség.
Édler András képviselő szerint a távolmaradás jelzésértékű az RMDSZ és a politikusok számára, ígérte, a következő négy évben segít változtatni a jelenlegi helyzeten, azon, hogy az emberek egy jelentős része elfordult a politikától.
Molnár Gábor, akinek nem sikerült mandátumot szereznie, megköszönte támogatói szavazatát, és kifejtette, kicsit nagyobb részvétellel lett volna esélye neki is a képviselőházba kerülnie.
A jelenlevők egyértelműen úgy vélekedtek, önkritikát is meg kell fogalmazniuk, ott hibáztak, hogy nem sikerült megfelelően megjeleníteniük az RMDSZ elmúlt négy évi eredményeit. Nincs minden rendben a szervezeten belül sem ― fejtette ki Tamás Sándor, aki ígérte, a következő időszakban hatásosabban közvetítik sikereiket, és rendet teremtenek a helyi szervezetekben is. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1092Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 14:32 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 13:35 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
moni - 13:08 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
ladoga2009 - 12:56 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Rubus_idaeus - 12:50 Hozzászólhatunk a menetrendhez
ladoga2009 - 12:46 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Ferencz - 12:37 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||