Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. december 6., szombat: Közélet Tiltakozik a háromszéki MPP (Szász Jenő kijátszotta a megyei elnököket)Csak részben ismerték az MPP megyei elnökei annak a dokumentumnak a tartalmát, melyet nevükben és aláírásukkal küldött szét a sajtónak a párt országos elnöksége — derül ki az MPP háromszéki szervezetének tegnapi közleményéből. Egy nappal korábban szerkesztőségünkbe is eljutott a kilenc megyei elnök nevében megfogalmazott nyilatkozat, melynek értelmében egyetértenek az MPP Országos Gyűlésének 2009. március 14-re való összehívásával, és jelzik: ,,alulírottak nem a tisztújítást sürgetjük, mint az megjelent a sajtóban, és ennek megfelelően — aktualitása nem lévén — nem is beszélhettünk a pártvezetés esetleges kihívóiról, hanem csupán az Országos Tanács összehívását üdvözöljük, mert így valamennyien a párt bejegyzésének egyéves évfordulóján egy ünnepi ülésre készülhetünk."
A háromszéki MPP furcsállja, hogy Szász Jenő csak telefonbeszélgetések révén próbálta megszerezni a megyei elnökök támogatását, és elítélik, hogy csak részben ismertette a közlemény tartalmát. Kulcsár Terza József, a háromszéki szervezet elnöke kérte ugyan a közlemény elektronikus formában való elküldését Szász Jenőtől, és hasonló formában ígért választ a dokumentum tanulmányozása után, de mindez nem történt meg. Ezért megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy ,,a nyilvánosságra hozott közlemény végén az MPP országos elnöksége felhatalmazás nélkül szerepeltette támogatóként a Kovászna megyei elnök nevét". A háromszéki MPP elnöksége december 4-i ülésén úgy határozott, hogy aláveti magát az országos elnökség március 14-ét megjelölő döntésének, de kérik, hogy az országos kongresszus ne csak ünnepi, hanem munkajellegű legyen, ahol az alapszabály felülvizsgálata és minden fontos aktuális kérdés terítékre kerülhet. Ugyanakkor kérik az országos elnökséget, hogy mihamarabb határozza meg azt a határidőt, ameddig a megyei szervezetek előterjeszthetik javaslataikat a kongresszus napirendjére.
A kilenc MPP-s megyei elnök egy december 2-i keltezésű levélben sürgette az MPP országos kongresszusának összehívását, amely lehetőséget teremtene több vitatott kérdés — például az országos elnökség megválasztása — tisztázására. Utólag kiderült, ez egy belső levél volt, amelynek nem kellett volna nyilvánosságra kerülnie, a pártelnök, Szász Jenő pedig elzárkózott a tisztújítástól, másodlagos kérdésnek nevezve azt. Egy nappal korábban szerkesztőségünkbe is eljutott a kilenc megyei elnök nevében megfogalmazott nyilatkozat, melynek értelmében egyetértenek az MPP Országos Gyűlésének 2009. március 14-re való összehívásával, és jelzik: ,,alulírottak nem a tisztújítást sürgetjük, mint az megjelent a sajtóban, és ennek megfelelően — aktualitása nem lévén — nem is beszélhettünk a pártvezetés esetleges kihívóiról, hanem csupán az Országos Tanács összehívását üdvözöljük, mert így valamennyien a párt bejegyzésének egyéves évfordulóján egy ünnepi ülésre készülhetünk."
A háromszéki MPP furcsállja, hogy Szász Jenő csak telefonbeszélgetések révén próbálta megszerezni a megyei elnökök támogatását, és elítélik, hogy csak részben ismertette a közlemény tartalmát. Kulcsár Terza József, a háromszéki szervezet elnöke kérte ugyan a közlemény elektronikus formában való elküldését Szász Jenőtől, és hasonló formában ígért választ a dokumentum tanulmányozása után, de mindez nem történt meg. Ezért megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy ,,a nyilvánosságra hozott közlemény végén az MPP országos elnöksége felhatalmazás nélkül szerepeltette támogatóként a Kovászna megyei elnök nevét". A háromszéki MPP elnöksége december 4-i ülésén úgy határozott, hogy aláveti magát az országos elnökség március 14-ét megjelölő döntésének, de kérik, hogy az országos kongresszus ne csak ünnepi, hanem munkajellegű legyen, ahol az alapszabály felülvizsgálata és minden fontos aktuális kérdés terítékre kerülhet. Ugyanakkor kérik az országos elnökséget, hogy mihamarabb határozza meg azt a határidőt, ameddig a megyei szervezetek előterjeszthetik javaslataikat a kongresszus napirendjére.
A kilenc MPP-s megyei elnök egy december 2-i keltezésű levélben sürgette az MPP országos kongresszusának összehívását, amely lehetőséget teremtene több vitatott kérdés — például az országos elnökség megválasztása — tisztázására. Utólag kiderült, ez egy belső levél volt, amelynek nem kellett volna nyilvánosságra kerülnie, a pártelnök, Szász Jenő pedig elzárkózott a tisztújítástól, másodlagos kérdésnek nevezve azt.
A Kolozs megyeiek is tisztújítást szorgalmaznak
A háromszéki szervezethez hasonló kifogásokat fogalmazott meg az MPP Kolozs megyei szervezete. Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke által aláírt, tegnap kiadott közlemény szerint szorgalmazzák, hogy az országos tanács ülése ne pusztán ünnepi, hanem munkajellegű is legyen, érdemben tárgyaljon a párt halaszthatatlan ügyeiről, és tűzze napirendre az alakulat országos vezetőségének megválasztását. A Kolozs megyei MPP-sek hangsúlyozzák: Csép Sándor nem adta beleegyezését ahhoz a közleményhez, amelyet egy nappal korábban a megyei elnökök nevében adott ki az országos elnökség. (Farcádi) Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 953Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 15:36 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
lacafaca74 - 15:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős)
Sascha - 14:32 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 13:35 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
moni - 13:08 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
ladoga2009 - 12:56 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
Rubus_idaeus - 12:50 Hozzászólhatunk a menetrendhez Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||