Magyarország megszállta önmagát

Bármilyen népcsoport esetében, ha az összetartozás tudati tényezői nem elég súlyúak ahhoz, hogy a szétszaggatott nemzetrészeket összefogják, akkor ezt kiegészítik, és működésbe lépnek az együvé tartozás ösztönös elemei, s az egész élővilágra jellemző módon összebújnak, egymás testi és lelki melegét keresik, a fajfenntartás ösztöne érvényesül, és — nehogy valaki félremagyarázza a fogalmat — a faj fennmarad.

Magyarország kormánya négy esztendő alatt a végső romlás, a pusztulás irányába mozdította el az országot. Nem volt szükség arra, hogy 23 millió ,,román" megszállja, hogy kenyerét elegye, italát eligya, nyugdíját elvonja, bekövetkezett ez a külhoni magyarok beözönlése nélkül is.

A legsúlyosabb gond ma Magyarországon nem a pénzügyi-gazdasági válság, hanem az ország népességének katasztrofális apadása. Ha valakik nemzetépítésben tudnának gondolkodni és érezni, csupán a biológiai fennmaradás és megmaradás törvényszerűségeit felismerve is be kellett volna fogadniuk bennünket, illetve elorzott állampolgárságunkat vissza kellett volna adniuk. Szaktudósok mondják, hogy húsz év múlva a társadalom munkaképes hányada képtelen lesz eltartani az ország népességét. Magyarország tragédiájaként is felfogható az, amit mi örömmel fogadunk: megkezdődött egy visszaáramlás, az előző évtizedekben kitelepedők vagy Magyarországon munkát vállalók megfordítják szekerük rúdját, és visszatelepednek szülőföldjükre. Másrészt a magyari magyarok tömegesen hagyják el az országot, és munkát keresnek Nyugaton.

Ha ezeket a folyamatokat egymás mellé illesztjük, akkor tudjuk felfogni a 2004. december 5-i nemzetárulás és nemzeti tragédia súlyát.

Az Európai Unió, amelyben sokféle náció él szövetségben, megfelelő kereteket biztosíthatna a határok respektálása mellett a nemzetrészek egymásra találására. Ehhez viszont erős magyar kormányzati akarat is kellene. S a hazai összefogás is mindenhol. Tömbben, szórványban, égen-földön, testiekben és lelkiekben.