Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. december 9., kedd: Riport Maksai ,,ülőpadok”![]() Az Orbán Balázs nevét viselő központi iskola
Maksán tartották 1630 és 1793 között, összesen 31 alkalommal Háromszék közgyűléseit. ,,Ezen gyűlések pedig nem valamely teremben, hanem Isten szabad ege alatt, a templom melletti téren tartattak, hol ülőpadokul szolgáló nagy, lapos kövek voltak sorban elhelyezve. Alig fél százada, hogy e kövek, a nemzet tanácskozásának ezen emlék szentesítette ülőhelyei megvoltak. Az ötven évvel ezelőtt Maksán tartott presbiteri gyűlés még ezen classicus köveken ülésezett, ma azonban széthordattak, beépíttettek, s a régi kor tisztes emlékeit kutató utas hiába keresi azokat..." Orbán Balázs 1869-ből származó tudósítása nem lehangoló Maksán, ugyanis az ülőkövek helyén, az 1898-ban ültetett Erzsébet-emlékfák alatt múltat idéző emlékmű áll, rajta Wass Albert-idézet. A templom mennyezetére visszakerültek az egykori reneszánsz kazetták másolatai, a templombelsőben közszemlére téve a Szent László-legenda ama falképe, mely a régi templomot díszítette, s a harangtoronyban ma is szól az 1531-ben öntött harang. Itt még arról is álmodni mernek, hogy tartósítani-menteni kellene a templomot övező egykori vár ma is látható, néhány méter hosszú falmaradványát. Orbán Balázs jeles helynek tartotta ezt a falut, s így természetes, hogy az ő nevét vette fel a helybeli központi községi iskola. Maksán s a hozzá tartozó Sepsibesenyőn és Eresztevényben ápolják a székely múltat, s annak szerencsés folytatása az eseményekben, tervekben-elképzelésekben gazdag jelen. Maksán Szent András havában jártunk.
— Termelés tekintetében közepesnél kissé jobb év volt 2008 — minősítették az elköszönő esztendő eredményeit a helybeli gazdák. — Már csak törökbúzakocsány, répafej van itt-ott a mezőn. Aki nem igyekezett, annak répalapiját odaütötte a hó.
Maksán az aszfaltozásra régen megérett, 121/A számú megyei út mellett tereferéltünk a gazdákkal. Az Angyalos felé tartó útszakasz majdnem járhatatlan. Erről jobbra a Besenyői-tó és Sepsibesenyő felé, balra Eresztevénybe érünk. Innen ágazik le a besenyői bekötőút, melynek aszfaltozására már kiírták a versenytárgyalást. A községből keleti irányba, a Lécfalva felé tartó útszakaszt most javíttatta a megyei tanács, s majd aszfaltréteg is kerül rá. Ennek mentén épül majd a regionális szeméttároló. Kelet felől olyan szél is fúj, hogy a lécfalviak szeretnének leválni Nagyborosnyó községtől, újabban inkább szeretnének tartozni Maksához. A maksai önkormányzat tudomásul vette, de eddig még nem tárgyalt róla a községi tanács.
A falu szívében áll a kálvinista templom. Nemrég elkészített új kazettás mennyezete műemlékjelleget ad az épületnek.
— Van elképzelésem arra vonatkozóan, hogy miképpen tudnánk megmenteni, védeni és kissé tartósítani azt a várfalmaradványt, mely dacol még az idővel templomunk déli oldalánál — szólt a jövő egyházi terveiről Rákosi Károly lelkipásztor. — Egyetlen akadálya: az anyagiak. De maksai akarattal és a Fennvaló segedelmével bizonyára sikerülni fog!
Van még éppen elég gondja a helybeli egyháznak, mert teljes földterületét még nem kapta vissza. Bajaikat-gondjaikat már nem a hajdani kő ülőpadokon, hanem a tanácsterem padjaiban vitatják.
A déli harangszó után néhány munkáson kívül senkit nem találtunk a maksai iskolában. A látottak meggyőztek, igazoltan maradt otthon diák és tanár: a Waldex Kft. munkacsoportja cserélte az épület évszázados ablakait, belső nyílászáróit.
— Nagyon örvendek annak, hogy néhány év alatt sikerült korszerűsíteni az iskola épületét. Most már elmondhatjuk, hogy európai szintű. Tetőzete felújult, újrapadoltuk az osztálytermeket, padlócsempe a folyosón, benti vécék és kézmosók, s működik a fűtés is. Hetvennégy tanulónk van, és húsz óvodás. Javíttattuk és bővítettük a sepsibesenyői iskola régi épületét, ott is megindult a fűtés. Huszonhárom gyerek jár iskolába, s tizenöt óvodás az utánpótlás. Nagyon jó a közhangulat a faluban, akadály nélküli a kapcsolatunk az önkormányzattal és az egyházzal is — mondta Florea Éva igazgató.
Nos, az egykori kő ülőpadok helyett korszerű iskolapadokban ülnek a maksai gyermekek.
![]() Új köntösben a községháza
A román interbellum végén, 1938-ban épült az önkormányzat székháza. Ennek előtte nem volt itt hatósági épület, mert Maksa valamikor Lécfalvához tartozott. Most önerőből megújították az épületet. Új tetőzet került rá, most dolgoznak az utolsó két irodahelyiség felújításán, saját fűtést vezettek be. Itt a tágas tanácsterem, ahol a határozatok születnek, nem lapos köveken, töltött székeken ül a mai képviselő.
![]() Oláh Badi András több évtizedes tanítói pálya után vállalta a falugazda teendőit
— Hamarosan elkészül a szennyvízhálózat, s aztán a kultúrához és a sportélethez kötődő gondjaink megoldásával kell törődnünk. Pályáztunk a jelenlegi sportpálya felújítására, újragyepesítésére, futószalag elhelyezésére. Be kellene kerítenünk, és tribünt is akarunk építeni — tájékoztatott Oláh Badi Álmos polgármester.
A falunapokon felavatták és átadták a helybeli sportegyesület székházát, öltözőit, mellékhelyiségeit. Központi helyen egy olyan, községi tulajdonban lévő és telekkönyveztetett terület van, ahová jövőben hetven személy befogadására alkalmas sporttermet fognak építeni. Itt kap helyet a település új kultúrháza is, a jelenlegi befogadóképessége ugyanis nem elegendő, s hamarosan visszaszolgáltatják eredeti tulajdonosának, a helybeli egyháznak.
— Nagy volt az elégtételem ősz végén, mert önerőnkből sikerült mikóújfalusi tört kővel feljavítani nemcsak a községközpontban, hanem Sepsibesenyőn és Eresztevényben is az utcahálózatot. Jutott belőle a tó északi partjára is, ahol nagyon le volt romolva a földút. Kaptunk egy olyan erőgépet, mellyel a nagy mennyiségű anyagot el tudtuk teríteni. Az én feladatom volt idén, hogy a Besenyői-tó partján a tanács tulajdonában lévő vendégházat és a mellette álló házikókat rendbe szedjem. Anyagiak hiányában csak részben sikerült, de bízom abban, hogy jövőben elkészül. Ott falusi turizmus jellegű tevékenységbe akarunk kezdeni — tudtuk meg Oláh Badi András alpolgármestertől.
Barabás Berta besenyői lelkész látogatásunkkor nem tartózkodott a Csente-hegy alatti falucskában. Hideg őszi szél borzolta a tározó tó víztükrét, s itt-ott egy-egy horgászt lehetett még látni. A tóparti vendéglátóegységek, amelyek még nem zárták be kapuikat, különleges téli tevékenységre tértek: a ,,bakzsúrok" egyfajta férfimulatságokat jelentenek, keresik a fiatalok azokat a kiadó helyeket, ahol lelkük nyugodalmára bulit-diszkót rendezhetnek, de legérdekesebb, hogy a Bogdán-csárdában preferanszbarátok találkoznak.
Eljutott a faluig a hír: nincs már pénzügyi akadálya annak, hogy aszfaltréteg kerüljön a bekötőútra, s jól halad a falusi turizmus számára legalkalmasabb kis település vízhálózatának építése. Most készítik a hálózat előtanulmányát és kivitelezési tervét is. Lenyűgöző itt a táj az év minden szakában. A falu bejáratánál hófehér, új ruhájában ékeskedik a műemlék jellegű református templom. Belső falán a XIX. század végén még jól lehetett látni a Szent László-legendakör részleteit.
![]() Sepsibesenyő egyházgondnoka
— Ebben az évben nagyot léptünk előre. Templomunk és a harangtorony tetőzete újjáépítve. Elkészült a templom külső felén a vízlevezető-lecsapoló rendszer. A belső falak alsó részéről egy méter magasságban leverték a vakolatot, hogy ki tudjon száradni. Nem tudom, mikor kerül majd oda új vakolat. Ezeket a tiszteletes asszonyunk tudja. Nagyon ügyesen rendezte az egyház dolgait, nagyon meg vagyunk vele elégedve. Nagyon kis egyházközség a miénk. Megapadt a falu népe, csupán 130 kepefizetőnk van. Sajnos, egyik harangunk elhasadt, nem szól már olyan szépen, mint régen. Tudom, azt is újra kellene öntetni, de erre egyelőre nincsen anyagi erőnk. Jó volna egy gazdagabb testvéregyházközség, hogy egy kicsit kisegítene a gondokból. Van még valamennyi erdővagyonunk is, amit vissza kellene szereznünk — mondja Berszán Tibor gondnok.
Külsejében megújult ez a templom, benn még régiek a hívő nép történelmi ,,ülőpadjai".
Jó hírrel fogadtak a kicsiny Eresztevényben is. Bardocz Csaba személyében új lelkésze van a református egyháznak. Bács András helybeli gondnok és a maksai önkormányzat mutatós kerítést épített az idegenforgalmi látnivalónak számító Gábor Áron-obeliszk jobb és bal oldalára. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 844Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lacafaca74 - 16:06 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Hirmondo - 16:03 Hatodszor mozoghat együtt Sepsiszentgyörgy (Sportnapok)
lacafaca74 - 16:02 Az euróövezet válsága
moni - 15:36 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
lacafaca74 - 15:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős)
Sascha - 14:32 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 13:35 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||



