Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. december 9., kedd: Világfigyelő Magyar tükörA kiskunlacházi brutális gyilkosság — megerőszakoltak és megöltek egy tizennégy éves kislányt — alaposan felborzolta a kedélyeket. Vasárnap a városkában hatezren tüntettek az erőszak ellen. Az ügyben romákat gyanúsítanak, a vizsgálat folyik, a rendőrség három roma származású fiút is kihallgatott, DNS- és hazugságvizsgálatnak vetett alá. * Megszólalt a kiéleződő romaellenesség és az attól elválaszthatatlan bűnözés ügyében a köztársasági elnök is. Sólyom László szerint a roma önkormányzatok nem váltak be, az etnikai csoportok helyzetének rendezése speciális kezelést igényel. * Vizsgálódik a roma integrációra szánt összegek elköltésének ügyében a kisebbségi ombudsman is. Még a Medgyessy-kormány tízmilliárd forintot szánt erre a célra, elsősorban a cigánytelepek felszámolására, de kiderült, csak hatszázmilliót költöttek el, a folyamat megakadt. A Gyurcsány-kabinet hárommilliárdot költött el roma integrációra, de a jövő évi költségvetésben egyetlen fillért sem szánnak már erre a célra (!). Ráadásul nem tudni, hova szivárognak el a pénzek, tény, hogy több roma önkormányzati vezetőt már el is ítéltek, mások ellen vizsgálat folyik közpénzek ,,elköltésének" ügyében… * Továbbra is eredménytelenek a Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének tárgyalásai a kormány illetékeseivel. Jelenleg a szakszervezetek azt követelik, hogy legalább az infláció mértékében emelkedjenek a bérek, de erről a kormány képviselői hallani sem akarnak. Amennyiben nem sikerül megegyezni, január 12-re általános sztrájk várható. * A Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus, tizedszázalékokkal előzve meg Sólyom László államfőt és Szili Katalin házelnököt. Érzékelhetően csökkent Fodor Gábor SZDSZ- és Dávid Ibolya MDF-elnök népszerűsége, a kullogók között van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, míg Veress János pénzügyér, minden idők legnépszerűtlenebb magyar pénzügyminisztere csak a sereghajtó Kóka János SZDSZ-frakcióvezetőt előzi meg. * Ha nyártól az volt a magyar belpolitika legfontosabb kérdése, hogy marad-e a kisebbségi kormány és Gyurcsány Ferenc, a költségvetés elfogadása után ez a kérdés ma, úgy tűnik, a 2010-es választásokig lekerült a napirendről. Gyurcsány maradt. Ebben nem kis szerepe volt a népszerűségüket elveszítő kis pártoknak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek, mely pártok történetük mélypontján vegetálnak, az ötszázalékos parlamenti küszöböt sem érik el, nyilvánvalóan érdekükben is állt a költségvetés megszavazása, hiszen egy esetleges előrehozott választáson elvérezhettek volna, kitűnve a ,,parlamenti képből"… * Élesen bírálta a kormány kríziskezelő politikáját Járay Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank exelnöke. Szerinte a kormánynak egyetlen fontos feladata lenne a gazdaság élénkítése, de pontosan ezen a területen nem történnek érdemi lépések, noha az uniós támogatások jó részét erre kellene fordítani, s ha erre van is készség, ismerve a magyar és a brüsszeli bürokráciát, a végletesen és végzetesen lelassuló átutalásokat, ügyintézéseket, amíg ezek az összegek eljutnak a legnagyobb veszélyben lévő kis- és középvállalkozásokhoz, addig régen csődbe jutnak… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 441Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lacafaca74 - 16:06 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Hirmondo - 16:03 Hatodszor mozoghat együtt Sepsiszentgyörgy (Sportnapok)
lacafaca74 - 16:02 Az euróövezet válsága
moni - 15:36 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
lacafaca74 - 15:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős)
Sascha - 14:32 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
ladoga2009 - 13:35 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||