Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 21., szombat: Közélet Szolgálni jöttek (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége)![]() Nem lejöttünk Budapestről, hanem azért vagyunk itt, mert szolgálni szeretnénk — ezekkel a szavakkal vezette be dr. Pálmai Tamás, a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országos elnökségének tagja a csütörtök esti közönségtalálkozót, melynek célja a szövetség bemutatása mellett egy itteni KÉSZ-csoport majdani megalakítása. A szövetség bemutatására dr. Osztie Zoltán római katolikus plébános, egyetemi tanár, a KÉSZ országos elnöke vetített képes előadással készült, erre azonban — az áramszolgáltató ,,jóvoltából" — nem kerülhetett sor. A lényeget azonban elmondhatta a lelkipásztor: mindenekelőtt bocsánatot kért, amiért némely politikusok a két és fél év előtti népszavazáson elárultak bennünket. Véleménye szerint nem is kérdés, hogy egy nemzet lennénk-e, összetartozásunk nem lehet vitatéma. Épp ezért tartja a KÉSZ — melynek egyik célja a Csonka-Magyarországon kívül rekedtekkel a kapcsolattartás — oly fontosnak, feladatának tulajdonképpen, hogy a jelenlegi országhatárokon belül élőkkel megismertesse Erdélyt, a most regnáló politikum és a kommunista rendszer által beléjük sulykolt tévhit eloszlatásához segítve.
A szövetség ezt sajátos eszközeivel szándékszik megvalósítani, tizennyolc éves fennállása óta bebizonyosodott, alkalmas eszköz az evangelizáció — a keresztény örömhír terjesztése életünk minden területén — hirdetésére. A KÉSZ-nek kovászképzőnek kell lennie — jelentette ki az elnök, ezért tagjai szerepet vállalnak a közéletben, politikai tevékenységet is gyakorolnak, bár párttagságot nem vállalnak. S ha már felmerült a politika, dr. Osztie Zoltánnak el kellett mondania: a kormányváltásra, ,,Gyurcsány és a többi gengszter" menesztésére más eszköz nem állván rendelkezésükre, meghirdették a Spirituális harc Magyarországért nevű kezdeményezést, mely Jézus szavait — ,,Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel" (Mk 8, 29) — követve, böjttel és imádsággal próbálja megtörni a gonosz hatalmát nemzetünk felett.
A kitartó áramszünet közepette előbb Sándor Kerestély Ferenc, a békési KÉSZ titkára, majd dr. Pálmai Tamás ismertette a KÉSZ szerteágazó, karitatív és szociális, illetve kulturális térre is kiterjedő tevékenységét, politikai szerepvállalásukra legjellemzőbb: a jobboldal összefogásával el tudták érni, hogy Békés városában a rendszerváltás után három ciklussal megdöntsék a kommunista uralmat. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 269Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
BartSimpson - 16:31 A méhek is elszálltak
Hubert - 16:29 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
BartSimpson - 16:24 Az utca hangja
BartSimpson - 16:13 Ha tudta volna... (Szóvá tesszük)
lacafaca74 - 16:06 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
Hirmondo - 16:03 Hatodszor mozoghat együtt Sepsiszentgyörgy (Sportnapok)
lacafaca74 - 16:02 Az euróövezet válsága
moni - 15:36 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
lacafaca74 - 15:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
