Bemutató az M Stúdióban: Képzelt anyagyilkosság (Egy mondat a kiszolgáltatottságról)

aki még a nevét sem tudja, hol Griguca Irén, apja Csendes László, hol Tatrosi Bernadett, hol magyar, hol román, hol cigány, de az anyanyelvén persze nem tud, hol ez, hol az, hol van, hol nincsen, hol kell virtuális nevelőanyjának, Tatrosi Klára doktornőnek, ilyenkor, mikor éppen kell, ki-kiveszi az árvaházból, megvillantva az érzékeny kislány előtt egy másik élet lehetőségét is, hol nem kell, ez élénk összefüggésben áll Klára asszony kapcsolatrendszerével, érthetőbben: férfiakkal való, meglehetősen bonyolult és ambivalens viszonyával, mikor van állandó partnere, nem kell a kislány, pucolhat vissza oda, ahonnan jött, az árvaházba, mikor nincsen, vele vigasztalódik, ilyenkor ismételten magához veszi, amíg vége nem lesz ennek is, a vadóc kislány fellázad, megfogadva egyetlen barátja, Csipesz tanácsát, rúgja csak tökön Klára asszony legújabb ausztrál lovagját, aki előszeretettel, mint kiderül, egy újság címlapjára fényképezgeti Klárát, a kislánnyal, de nincs megelégedve Bernadettel, nem találja elég természetesnek, így aztán, amikor tökön rúgja, vége lesz ennek a lehetőségnek is, a fényképezésnek éppen úgy, mint az esetleges örökbefogadásnak, a lehetőségek, mint a papírhajók, elúsznak, messzire szállanak, mint a színes léggömbök, marad az árvaház, marad Csipesz, akinek nyelvére, innen a neve, a nemes egyszerűséggel csak terminátoroknak nevezett nevelők csipeszt raknak, tán hogy ne beszéljen annyit, de aki tragikus halála után is jelen van a mi lányunk életében, a szabadság hajnalán, valamikor nyolcvankilenc őszén hal meg, mert egy nevelő bedilizik, buszba ülteti az árvákat, hogy elmenjenek végre ebből az országból, ahol nem lehet élni, a sivárságot és a kóros unalmat nem lehet kibírni, valahova a boldogabb Nyugatra, de a katonaság szétlövi a buszt, meghal a nevelő, az árvák, Csipesz, azaz Csipesz valamiképpen mégiscsak él, angyalként, hiszen benne van immár örökre Irén-Bernadettben, akkor is, amikor a lány végre, elszánva magát megkeresi édesanyját, aki születése után magára hagyva őt, kiugrott a szülészet földszintes ablakán, meg is találja, de ebben sincsen sok köszönet, rájön, hogy öreg édesanyján kívül van egy féltestvére, Eszter, aki terrorizálta őt az árvaházban, arra kényszerítve, hogy ágyba bújjon vele, hiszen mindkettejüknek így a legjobb, aztán Eszter kilép az árvaházból a szabadságba, más hangok jönnek, más szobák, egy svájci fiú hitegeti, hogy kiviszi a kantonok országába, de kiderül, a kocsiban nincsen hely, kell a hely egy kutyának, Eszter marad, problémáival, benső kételyeivel, és elhatározza, hogy Csipesz tanácsát megfogadva ,,megöli" édesanyját, nem, nem kell mindjárt gyilkosságra gondolni, csak képzeletben öli meg, virtuálisan, inkább azért, hogy leválhasson róla, hogy végzetesen és végletesen magára maradva kezdhesse meg az életét, és amikor egy vita után, akkor már bábszínházban dolgozik, és anyja keresi fel, megtudván, mikor van az első fizetés napja, hogy pénzt kunyeráljon tőle, egy vita során könyörtelenül megöli, kiiktatja életéből, de akkor rájön, hogy a kő, amellyé Csipesszel közös mitológiájukban a halottak változnak, nem is annyira szép, Csipesz szerint a leggonoszabb emberekből lesznek a leggyönyörűségesebb kövek, túllép keserűségein, csalódottságain, és képes lesz a megbocsátásra, megteremtve maga számára a szabadság esélyét, parádés lehetőséget teremtve az árva kislánnyal az önkívületig azonosulni képes Nagy Eszternek a önfeledt játékra, a néző pedig elgondolkodhat azon, fokozható-e az árvaság, mi a szabadság, és létezik-e elidegenedett korunkban egyáltalán otthon, vagy gondolkodó nádszálként arra vagyunk ítélve, önmagunk körül pörögve keressük lehetősé­geinket.