Székely kézművesek Nagyajtán

Közel öt esztendeje Fekete Judit tiszteletes asszony úgy gondolta, jó lenne, ha olyan tevékenységet indítanának, mely a különböző korosztályhoz tartozó hölgyeket kicsit közelebb hozná egymáshoz. Az elgondolást tett követte, s a Míves Házban egyik héten megtanultakat másik héten ,,lányainak" próbálta átadni. A kis ékszerek, ruhákat díszítő apró csecsebecsék, karácsonyfát ékesítő kézimunkák felkeltették az édesanyák érdeklődését is, s hamarosan ,,átirigyelték" a kézműves-foglalkozást. Nyár kivételével — a mezei munka azért mégiscsak fontosabb — minden hétfő délután közel húsz asszony gyűl össze a közös munkára. Hogy ezzel az egyháznak, azaz a közösségnek is hasznot hajtsanak, létrehozták az ún. gyöngy-alapot: a faluban megforduló turistáknak, környékbeli vásárokon, vagy éppen ismerősökön keresztül pénzzé teszik az ízlésesen elkészített nyakékeket, fülbevalókat, karpereceket, karácsonyi díszeket. A befolyt összegből a közösségi ház számára vásárolnak felszerelést, vagy egyéb felmerülő kiadás fedezéséhez járulnak hozzá.

Mint Benkő Klára, a nőszövetség titkára elmondta, a most rendelkezésükre álló pénzből függönyt szeretnének venni, de a gyermekek egyházi karácsonyi ajándékaihoz is hozzájárulnának. Fekete Judit szerint a munkájukkal szerzett pénz csak másodlagos eredmény, hiszen annál fontosabb, hogy a gyöngyfűző asszonyok — Mihály Blanka, Baló Piroska, Baróthi Katalin, Léta Judit, Fazakas Zselyke, Fűrész Zsófia, Kisgyörgy Paula, Péterfi Gizella, Lőrincz Júlia, Barabás Mária, Péter Gyöngyi, Kovács Gabriella, Demeter Vilma és Lőrincz Teréz — mára erős és összeszokott társaságot alkotnak, aminek jótékony hatását a hétköznapokban is érezni lehet. Hogy miként? Benkő Klára példaként azt említi, hogy egy súlyos beteg társuknak a kézimunkázás, a közös élmények átélése adta vissza életkedvét, jövőbe vetett hitét. A nőszövetség vadrózsa mintás, gyönggyel kivarrt és a Légy hű mindhalálig jelszóval díszített zászlója a néhai beteg Baló Piroska keze munkáját dicséri...

A Kriza János Általános Iskola igazgatója, Barabás Mihály már évek óta tanulmányozza Erdővidék népi motívumait, különösképpen a növényi ornamentikát. Az évek folyamán bejárta már a régió minden sarkát, s a bútorokon, templomok kazettáin, fafaragásokon, használati tárgyakon fellelhető tulipános, gyöngyvirágos, szegfűs, nárciszos, bogyós és különféle leveles díszeket fényképen örökítette meg. Hogy örökségünket ne csak papír és fénykép őrizze, hanem a használat által élő maradjon, Barabás Mihály úgy gondolta, rajzórán érdemes a bútorfestés alapjait megtanítania. Az elgondolást tett követte, s hamarosan már hetvennél több gyerek kezdte tanulni, miként kell megalkotni a mintákat, hogyan is helyezkednek el a motívumok, hogyan kell színezni őket. Mára már legalább tucatnyira tehető azon fiatalok száma, akik önállóan is tudnak dolgozni. Barabás Mihály örvend, hogy az évek alatt felhalmozott tudás termékeny talajra talált, s diákjai saját mintagyűjteményt hoznak létre, tisztában vannak a tájegységek sajátosságaival és színvilágával, s azokat tiszteletben tartva alkotnak. Reméli, lesz olyan gyermek, aki felnőtté érve a népművészet mesterévé válik...